A megengedettnél magasabb a francia hiány

Vágólapra másolva!
A francia kormány számításai szerint a költségvetési hiány tavaly elérte a 2,9-3 százalékot - közölte Francis Mer gazdasági miniszter. Ezzel elérték az EU stabilitási paktumában szereplő mértéket. A pontos arányszámot csak március elején hozzák nyilvánossága.
Vágólapra másolva!

Az államháztartás hiánya 49,3 milliárd eurót ért el, ami 2,5 milliárddal magasabb, mint a korábban felfelé korrigált 46,8 milliárdos hiány.

Az Európai Unió egyelőre nem kezdeményez Franciaországgal szemben eljárást, megvárja a részletes adatokat a költségvetésről. A bizottság pénzügyekben illetékes szóvivője azonban megjegyezte, Brüsszel nem fog késlekedni az intézkedéssel, amennyiben kiderül, hogy a költségvetés hiánya a GDP 3 százaléka felett van.

Németországgal szemben eljárást indít az unió az államháztartás magas hiánya miatt. A német államháztartás hiánya tavaly elérte a hazai össztermék 3,75 százalékát, pedig a stabilitási paktum legfeljebb 3 százalékos deficitet engedélyez. A most induló eljárás nyomán Németország akár többmilliárd eurós büntetést is kaphat.

Az EU-ban tavaly novemberben első alkalommal Portugália ellen indult eljárás az államháztartáshiány-előírás túllépése miatt.