Vállalatvezetőkkel tárgyalt a miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Magyarországi központú és érdekeltségű nagyvállalatok vezetőit hívta össze Medgyessy Péter miniszterelnök, aki a hazai gazdaság állapotáról és a cégek vállalkozási, fejlődési lehetőségeiről kívánt beszélni a cégvezetőkkel.
Vágólapra másolva!

A kormányfő a zártökrű beszélgetés előtt elmondta, hogy szeretné, ha közvetlen párbeszéd alakulna ki a kormány és a legnagyobb magyar gazdasági szereplők között, amelyre - reményei szerint - félévente kerülhetne sor, a maihoz hasonló formában. Medgyessy Péter továbbá egy munkacsoport felállítását is javasolta, amely a vállalati oldal javaslatait rögzítené és szűrné a gazdasági és pénzügy tárca munkatársainak közreműködésével.

A miniszterelnök több témában - így a gazdálkodás pénzügyi feltételrendszere, a fejlesztési lehetőségek, az adózási szabályok, és a kamatkondíciók - is kíváncsi volt a cégvezetők véleményére. Medgyessy Péter a vállalkozók javaslatait várja az elmúlt időben bekövetkezett gyárbezárásokkal kapcsolatban, továbbá tanácsokat vár, hogy mit lehet tenni a jelenlegi dekonjunkturális helyzetben a magyar gazdaság sikere érdekében.

Forrás: MeH
Forrás: MeH

A vállalatvezetők részéről Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy számukra a legfontosabb kérdés továbbra is a hazai gazdaság versenyképességének javítása és a dekonjunkturális helyzetből való kilábalás. Bogsch Erik véleménye szerint mindenképp beszélni kell az árfolyam- és a bérpolitikáról, mert mint mondta, "a forint az exportálók számára változatlanul erős, ugyanakkor az importot megkönnyíti és ezért a belföldi értékesítésben is problémát okoz". Az EU-csatlakozással kapcsolatban a vezérigazgató azt kérte, hogy a megfelelő törvények, rendeletek megalkotásában vehessenek részt a nagyvállalatok képviselői is.

A találkozón részt vett Jancsó Péter, a Rába Rt. elnöke és a Graboplast Rt. vezérigazgatója, Bojár Gábor, a Graphisoft Rt. elnöke, Bajnai Gordon, a Wallis Rt. vezérigazgatója, Székely Péter, a Transelektro Csoport elnöke, Tolnai Lajos, a Magyar Alumínium Rt. elnöke, valamint Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.