Tavaly 9,4 milliárd forint hitelt kaptak a kisvállalkozók

Vágólapra másolva!
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) mikrohitel programja keretében 4453 vállalkozó, illetve vállalkozás összesen 9,390 milliárd forint hitelhez jutott 2002-ben. A tervek szerint az új mikrohitel program jövő márciusban indulhat.
Vágólapra másolva!

A MVA távirati irodához eljuttatott közleménye szerint az elmúlt tíz évben, 1992-től 2002. december 9-ig összesen 23 410 vállalkozó 27,9 milliárd forintnyi mikrohitelt vett fel. Az összes mikrohitel folyósítás több mint egy harmada 2002-ben történt.

A közlemény tájékoztatása szerint, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 200 millió forinttal növeli az MVA Országos Mikrohitel Alapját, az MVA Csornai Inkubátorház projektjének pedig 150 millió forint támogatást nyújt a gazdasági tárca.

Mindkét összeg forrása az a 400 millió forint, amely a kockázati tőkealap létrehozását célzó, de meghiúsult Phare program keretének átcsoportosításával szabadult fel.

MVAhttp://www.mva.hu/index2.html

Amint azt az alapítvány vezetői korábban bejelentették: az új mikrohitel program jövő márciusban indulhat. A program reformjának fő célja, hogy a rendszer a jelenleginél több vállalkozó hiteligényének kielégítésére is képes legyen további források hozzáadása nélkül.

A Csornai Inkubátorház, a helyi volt laktanya területén épül fel. A beruházás keretében irodákat, műhelyeket, konferencia- és oktatótermeket alakítanak ki, amelyek nagymértékben segíthetik a térség kis- és középvállalkozásainak megerősödését.