Szorosabban működik együtt a kormány és a jegybank

Vágólapra másolva!
A kormányfő fontosnak tatja, hogy az Oblath Gábor által képviselt szakmai nézetek megjelenjenek a monetáris politikában, ezért még nem döntött arról, elfogadja-e a szakértő lemondását Monetáris Tanácsbéli tagságáról - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet pénteki ülése után. A tanácskozáson a kormány és a jegybank szorosabb együttműködéséről is döntöttek.
Vágólapra másolva!

A kormányülésen, melyen részt vett Járai Zsigmond jegybankelnök, megállapodás született arról, hogy a forint melletti spekuláció és a kamatcsökkentések nyomán kialakult helyzet tanulságait a kabinetnek és a jegybanknak közösen kell levonnia, és a kialakult helyzet a monetáris politika formálói közötti szorosabb együttműködést igényel - közölte a kormányszóvivő.

Bokros: Gazdaságpolitikai fordulat szükséges/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030124bokros.html

Gál J. Zoltán elmondta: a miniszterelnök megfontolja, hogy elfogadja-e Oblath Gábornak, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa tagjának lemondását, mivel fontosnak tartja, hogy a szakértő által képviselt nézetek megjelenjenek a jegybank monetáris politikájában. A szóvivői tájékoztatón elhangzott: Oblath azért kíván távozni posztjáról, mert úgy véli: a múlt heti spekulációs támadáshoz az is hozzájárult, hogy a Monetáris Tanács többségét és a jegybank szakértőit nem tudta meggyőzni arról, hogy egy kis, nyitott és sérülékeny gazdaságban jelentős károkat okozhat, ha a monetáris politika a valutaárfolyamot pusztán a dezinfláció eszközének tekinti.

A kormány pénteki ülésén megbízta Kiss Péter munkaügyi minisztert, hogy február végéig dolgozza ki a speciális önfoglalkoztatói forma jogi szabályozását. A készülő törvényjavaslat ötvözni kívánja a munkaviszonyból a munkavállalók számára adódó és a vállalkozói szerződés révén a munkaadókat érintő előnyöket.

Járai: Magasabb kamatszint lenne indokolt/uzletinegyed/makro/20030124jarai.htmlÖnfoglalkoztatás a látszatszerződések ellen/uzletinegyed/allas-karrier/munkajog/20030122onfoglalkoztatas.html