Alig csökken az infláció

Vágólapra másolva!
A folyó fizetési mérleg hiánya 2003-ban várhatóan eléri a 3,6 milliárd eurót, az infláció pedig idén nem csökken érdemben: a pénzromlás éves üteme 5,2 százalék körül alakul - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet kedden megjelent elemzésében.
Vágólapra másolva!

A kutatók szerint 2003-ban szükségessé válhat a bérköltségek további jelentős emelkedésének, valamint a forint túlzott felértékelődésének megakadályozása a további gyárbezárások elkerülése érdekében.

Makro/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata.

Az Ecostat elemzése szerint valószínű, hogy a forint melletti spekuláció és az összesen 200 bázispontos jegybanki kamatcsökkentés után a forint eddigi stabilitása megszűnt. A következő hónapokban a jegybank legnagyobb feladata az lesz, hogy óvatos kamatpolitikával biztosítsa a 2003. évi inflációs cél elérését, s egyúttal elkerülje a forint jelentős ingadozását a sávon belül - vélik a kutatók.