Argentína elkerülte a fizetésképtelenséget

Vágólapra másolva!
Az argentin kormány a pénteki határidő lejárta előtt 1,056 milliárd dollárt fizetett vissza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) - jelentette be a gazdasági minisztérium szóvivője. A latin-amerikai országnak ezzel az utolsó pillanatban sikerült elhárítani, hogy az IMF fizetésképtelenné ne nyilvánítsa.
Vágólapra másolva!

Előzőleg az IMF, az argentin kormány követelésének engedve, hozzájárult 6,6 milliárd dollárnyi adósság átütemezéséhez. Ennek az összegnek a visszafizetése augusztus végéig lett volna esedékes.

Argentína egyelőre nem döntött arról, hogy törleszti-e a Világbankkal szemben fennálló 700 millió dolláros tartozását. A kormány egyelőre az Amerika-közi Fejlesztési Bankkal (IADB) szemben szerdán esedékessé vált 681 millió dolláros tartozás törlesztéséről sem határozott, mint ahogy a Világbank számára tavaly október óta esedékes 726 millió dollárról sem. Az argentin gazdasági minisztérium szóvivője szerint ezekről a visszafizetéséről a következő néhány napban döntenek majd.

Argentína teljes külföldi adóssága meghaladja a 150 milliárd dollárt.