További kamatcsökkentés várható

Vágólapra másolva!
Csupán spekulációs nyomásra csökkentette alapkamatát egy százalékponttal a Magyar Nemzeti Bank szerdán - mondta Járai Zsigmond jegybankelnök. A jegybank Bloomberg hírügynökség értesülése szerint 2 milliárd eurót vásárolt az egyik magyar kereskedelmi banktól. Járai ennek nyomán újabb kamatcsökkentést is elképzelhetőnek tart. Az újabb intervenció hatására érezhetően gyengült a forint a hazai devizapiacon.
Vágólapra másolva!

Az MNB úgy gondolja, hogy nincs szükség a forint további erősödésére, de azt is jelezni kívánta: csupán spekulációs nyomásra csökkentette az irányadó kamatot - mondta Járai Zsigmond csütörtöki sajtótájékoztatóján. A jegybank szerint jelentős a spekuláció a forint árfolyamát illetően a piacon - tette hozzá. A központi bank vezetője megerősítette: a jegybank a szerdai 100 bázispontos kamatcsökkentéssel egyértelművé kívánta tenni, hogy a sáv közelében lévő forintárfolyammal elérhetőnek tartja az idei és a jövő évi inflációs célokat, azokon nem akar változtatni.

Kizárt a sáveltolás

Nincs szükség a forint plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sávjának módosítására - nyilatkozta László Csaba pénzügyminiszter a távirati irodának. A jegybanktörvény szerint az árfolyamrendszer megváltoztatásához, az árfolyamot érintő alapvető döntésekhez a kormány és a jegybank egyetértése szükséges.

Járai Zsigmond ugyanakkor elismerte: a bankközi devizapiacon a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön is intervencióra kényszerült, és több százmillió eurót vásárolt annak érdekében, hogy a forint árfolyama az árfolyamsávon belül maradjon. Az MNB elnöke megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint szerdán is jelentős, több százmilliós tételben vásárolt eurót a jegybank. A kamatcsökkentés utáni újabb intervenció ellenére Járai Zsigmond szerint az ingadozási sáv eltolására nincs szükség, bár a jegybank mozgástere nagyon szűk.

Amíg erős intervenció szükséges a piacon, addig további kamatcsökkentésre lehet számítani - jelentette be ugyanakkor Járai Zsigmond. Hozzátette: a jegybank számára a sterilizációs költségek (a beavatkozás költségei - a szerk.) nem jelentenek alapvetően fontos kérdést, az MNB cselekedeteit az befolyásolja, hogy olyan legyen a forint árfolyama, amellyel elérhető az inflációs cél.

Ezzel szemben Török Zoltán, a Raiffeisen Bank makroelemzője az [origo] kérdésére úgy vélte, hogy a jegybank tartalékai rövidesen kifogynak, így csak mielőbbi - akár csütörtöki - újabb kamatcsökkentés enyhíthet a spekulációs nyomáson. Ez minimum 150 bázispontos kamatvágást jelenthet a szakértő szerint. A szerdai és csütörtöki jegybanki intervenció csupán felületes és rövidtávú kezelése a problémának, mondta Török Zoltán.

Váratlanul kamatot csökkentett az MNB/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030115kamatot.html

A szakértő szerint a jegybanknak hétfőn kellett volna kamatot csökkentenie, mert így elébe mehetett volna a piacnak; így a piaci szereplők most azt gondolhatják, hogy "vezethetik" a központi bankot. Ezt az elemző szerint megerősíti Járai mai kijelentése a kamatvágás okáról.