A vártnál alacsonyabb Portugália költségvetési hiánya

A portugál pénzügyminiszter szerdai bejelentése szerint a tavalyi államháztartási hiány jóval a kormány 2,8 százalékos előirányzata alatt marad: a deficit nem éri el a GDP 2,8 százalékát, és ezzel a 3 százalékos uniós küszöbértéket sem.

A miniszter a portugál parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt jelentette ezt ki, miután az Európai Bizottság kedden már azt közölte: lehetséges, hogy Portugália tavaly már a második egymást követő évben lépte túl a 3 százalékot.

Az EU-ban tavaly novemberben első alkalommal indult eljárás az egyik tagország - éppen Portugália - ellen az államháztartáshiány-előírás túllépése miatt. Az unió pénzügyminiszteri tanácsa hivatalosan is megállapította, hogy Portugália 2001-es hiánya a GDP 4,7 százaléka volt.

Az 1997-es európai növekedési és stabilitási paktum értelmében a határt túllépő országokkal szemben a bizottság eljárást kezdeményez, és az végső soron pénzbírság kirovásához vezethet. A folyamat azonban csak hosszabb idő után, részletesen szabályozott állomásokon át jut eddig, és az érintett országok előbb minden esetben lehetőséget kapnak a hiány leszorítására.

Portugália mellett az idén január elején Németországot és Franciaországot figyelmeztette az Európai Bizottság a megengedettnél nagyobb tavalyi hiány lehetőségére és az ezzel összefüggő szankcióra. Portugáliában szerdán közölték azt is, hogy a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal nőttek tavaly decemberben, és ezzel a tavalyi év egészében 3,6 százalékot ért el a fogyasztói árak átlagos emelkedése. Ez a kormány 3,3-3,6 százalékos inflációs előirányzatának felső vége. A nemzeti statisztikai hivatal közleménye szerint december hónapban a tizenkét havi infláció 4 százalékos volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK