A kormány gyorsan bevezetné az eurót

Vágólapra másolva!
A forint árfolyamának ingadozása igen nagy tehertételt jelent a gazdaság számára, ezért szereplői siettetnék Magyarország valutauniós tagságát - mondta László Csaba a Euromoney bécsi konferenciáján. A pénzügyminiszter szerint a csatlakozásra jóval előbb sor kerül majd, mint korában tervezték.
Vágólapra másolva!
Kilépett a sávból a forint/uzletinegyed/hirek/20030113kilepett.html

Magyarország gazdaságpolitikája jelenleg egyebek között az euró-csatlakozás előkészítésére, a folyamat felgyorsítására irányul, s a kormány úgy ítéli meg, hogy az ország 2007-re készen áll a csatlakozásra, mondta László Csaba a Euromoney című folyóirat 8. Közép-kelet-európai Beruházási Fórumán.

A pénzügyi tárca vezetője szerint a következő 6-8 hónapban dönteni kell a csatlakozás tervezett időpontjáról. Mindenesetre a 2004-es költségvetés már az ezzel összefüggő szempontok, vagyis a maastrichti kritériumok figyelembe vételével készül

László Csaba megerősítette: a makrogazdaságban szolid gazdálkodásra van szükség.

A szerdáig tartó bécsi tanácskozáson részt vesz Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint Surányi György, az IntesaBCI - a legnagyobb olasz bankcsoport - közép- és kelet-európai regionális igazgatója is. A tanácskozáson Szerbia, Litvánia, Csehország, Bulgária és Horvátország gazdasági és pénzügyminiszterei, illetve azok helyettesei is részt vesznek.