Nem csökkentett kamatot a jegybank

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokkal ellentétben nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Monetáris Tanács hétfői ülésén. A forint hétfőn reggel az intervenciós sáv erős szélétől mindössze 4 pontra, 14,96 százalékon állt a bankközi devizapiacon. A piaci szereplők ennek megfelelően azt várták, hogy 50 bázispontos kamatcsökkentésről születik döntés. A jegybank nem indokolta döntését a honlapján megjelent közleményben. 
Vágólapra másolva!

Pénteken a forint 14,85 és 14,96 százalék között ingadozott, délután 4 órakor 14,92 százalékon állt a sáv erős oldalán.

Az euróval reggel 234,85 és 234,95 forint között kereskedtek. A legolcsóbb ár mindössze 16 fillérrel volt magasabb a sáv szélét jelentő 234,69 forintos értéktől, ahol az Magyar Nemzeti Bank korlátlan mennyiségben vesz devizát. Pénteken délután 234,85/235,00 forinton jegyezték az európai közös valutát. A dollár reggel 222,70/80 forintot ért, míg pénteken délután 222,30/50 forinton állt.

Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. makroelemzője kérdésünkre elmondta, hogy legalább 100-150 bázispontos kamatcsökkentésre volna szükség a forint sávon belül tartásához. Ehhez képest a Monetáris Tanács hétfői ülésén nem csökkentette az irányadó alapkamatot, ami így továbbra is 8,50 százalékon áll. A Magyar Nemzeti Bank honlapján található közelményben a Monetáris Tanács nem indokolta döntését.

MNBhttp://www.mnb.hu

A nulla százalékos kamatcsökkentéssel tovább folytatódik a jegybank "eddigi kiszámíthatatlan politikája", mondta Török Zoltán. A szakértő szerint azért lett volna ésszerű a kamatvágás, mert a sávszélnél olcsóbb árfolyam esetén a kötelező jegybanki intervenció meglehetősen költséges, ráadásul csak rövidtávú megoldást jelent, és nem fordítja meg a piaci hangulatot.