Rekord magasságokban a kárpótlási jegy árfolyama

Vágólapra másolva!
Hosszú idő után a kárpótlási jegy végre annyit ér, amennyi rá van írva, ugyanis tízéves tőzsdei pályafutása alatt másodszor érte el szerdán az 1000 forintos határt az értékpapír árfolyama - írta a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Először 1998 márciusában szaladt fel - néhány napra - 1150 forintig a kurzus, amikor elterjedt, hogy az akkori kormány valamilyen készpénzes vagy középtávon készpénzre váltható alapszerű konstrukcióval kívánja lezárni a kárpótlási folyamatot, most pedig vitathatatlanul a Forrás tavaszra várható tőzsdei premierje hozta mozgásba a jegypiacot. A történelmi minimumot, 144 forintot hét éve, 1995 legutolsó tőzsdenapján regisztrálták a piacon.

Befektetés/uzletinegyed/befektetes/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A tőzsdén változatlanul nagyon alacsony a jegyforgalom: míg szerdán 22 ezer darab kelt el ezer forinton, tegnap már csak mutatóban születtek kötések. Az otc-piacon viszont - állítólag - már ezer forint felett is keresnek nagyobb tételeket, a baj csak az, hogy a százezer darabos tartományban jószerével egyetlen bróker sem látott valódi üzletet. Mindez két dologra utalhat: vagy valaki óvatosan, de szisztematikusan felvásárol, vagy mindenki a Forrásra vár - áll a Napi Gazdaság írásában.

Felfüggesztették a kárpótlási jegy tőzsdei kereskedését/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20020927felfuggesztettek.html