Rekordhiányt okozhat Bush gazdaságélénkítő csomagja

Vágólapra másolva!
A következő tíz évben összesen 674 milliárd dollárt pumpálna a gazdaságba, és radikálisan csökkentené az adókat Bush amerikai elnök. Az ellenzők szerint az adócsökkentések a gazdagoknak kedveznek, és a tőkeinjenkció rekordhiányt okozhat a büdzsében.  
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Bush amerikai elnök kedden megtartotta beszédét, amelyben feltárta adócsökkentési programcsomagja részleteit, és ezel gyakorlatilag megnyitotta választási kampányát. Szakértők szerint a kongresszus elfogadja Bush gazdaságélénkítő csomagját, írja a BBC News. A program legfontosabb elemei között szerepel az osztalékadó eltörlése, és az eredetileg 2004-re, illetve 2006-ra tervezett személyiadó-csökkentések visszamenőlegesen, idén január 1-jétől történő beiktatása. Ez azt jelenti, hogy az érintett 92 millió adófizető fejenként átlagosan évi 1083 dollárral kevesebb adót fog fizetni. A kormányzat az adóleírások összegét kisvállalkozások számára 25 ezer dollárról 75 ezer dollárra emelné, és a 10 százalékos adókulcs felső határa 7 ezer dollárra emelkedne az eddigi 6 ezer dollárról. A program hangsúlyt fektet a munkanélküliség kezelésére is: összesen 3,6 milliárd dollárt költenének munkahelyek teremtésére. A Bush-adminisztráció szerint három év alatt 2,1 millió új munkahelyet teremtene a program.

Minden eddiginél nagyobb lehet a büdzsé hiánya

A demokrata képviselők egyhangúan elutasítják Bush elnök adócsökkentési terveit. Szerintük a változások egyértelműen a gazdagoknak kedveznek, és nem oldják meg a lappangó problémákat. Ezen kívül, a kritikusok kiemelik azt, a program-tervezet nem tartalmazza az eredeti elképzelés szerint minden államnak ígért 10 milliárd dolláros központi kormányzati támogatást. Közgazdászok úgyvélik, hogy minden eddiginél nagyobbra növelheti az amerikai költségvetés hiányát az élénkítő csomag. Az eddigi legnagyobb hiány, 290 milliárd dollár, az idősebb George Bush elnöksége utáni első évben, 1992-ben volt az Egyesült Államokban. A GDP-hez viszonyítva legnagyobb arányú költségvetési hiányt Ronald Reagan érte el, ugyancsak a gazdaság föllendítésének szándékával, 1983-ban. Bill Clinton elnökségének második felében az amerikai költségvetésben sorozatos többletet könyveltek el.

Az amerikai költségvetés egyenlege, milliárd dollárban:

többlet vagy hiány, milliárd dollárban

a GDP százalékában

1983

-208

-6,0

1984

-185

-4,8

1985

-212

-5,1

1986

-221

-5,0

1987

-150

-3,2

1988

-155

-3,1

1989

-152

-2,8

1990

-221

-3,9

1991

-269

-4,5

1992

-290

-4,7

1993

-255

-3,9

1994

-203

-2,9

1995

-164

-2,2

1996

-108

-1,4

1997

-22

-0,3

1998

69

0,8

1999

126

1,4

2000

236

2,4

2001

127

1,3

2002

-158

-1,5



(Forrás: Kongresszusi Költségvetési Hivatal)