Derűlátóbbak a német gazdasági szakértők

Vágólapra másolva!
Vezető német gazdasági szakértők ismét derűlátóbban ítélik meg annak esélyeit, hogy jövőre erősödik a gazdasági konjunktúra Németországban. Ugyanakkor vélekedésük szerint a keleti tartományoknak továbbra sem sikerül felzárkózniuk az ország nyugati feléhez.
Vágólapra másolva!

A szakértők az üzleti várakozások emelkedő decemberi Ifo-indexét alapul véve úgy gondolják: ha a cégek derűlátóbban ítélik meg a jövőt, akkor ismét többet ruháznak be és ez új munkahelyeket is teremt.

Az iraki háborús fenyegetés ellenére a DIW gazdaságkutató elnöke úgy véli, hogy az Egyesült Államokban a konjunktúra erősödésének reményt keltő jelei mutatkoznak, Németországban pedig a Hartz-bizottság által kidolgozott reformok jelentős lendületet adhatnak a munkaerőpiacnak. A német keleti tartományokban jövőre ennek ellenére a munkanélküliek számának stagnálását várják.

Az RWI német gazdaságkutató szerint ugyanakkor az alapvető gazdaságfejlődési dinamika nem keverhető össze a nyári árvizek után újjáépítés keltette lendülettel.

A német kormány hivatalosan 0,5 százalékos GDP-növekedést vár 2002-re, és 1,5 százalékosat jósol egyelőre jövőre. A hat mértékadó német gazdaságkutató intézet októberben kiadott közös előrejelzése 0,4 százalék volt idénre és 1,4 százalék jövőre. Azóta majdnem mindegyik lefelé módosított: a jövő évi előrejelzéseik most 0,7-1,1 százalék között vannak.

4,2 millió munkanélküli

Ebben a hónapban a németországi munkanélküliek száma 4,22 millió körül lesz a novemberi 4,03 millió után - írta a Die Welt am Bild német újság. A lap a munkaerőpiaci szakértők várakozásai alapján becsüli meg a munkanélküliek decemberi számát. A jelentős növekedést elsősorban szezonális hatásokkal magyarázzák. Az idén a munkanélküliek számának átlaga 4,06 millió volt a tavalyi 3,85 milliós átlag után. A berlini kormány azzal számol, hogy 2003-ban már 4,14 millió körül alakul az átlag - írja a Reuters.