Autóeladási rekord Magyarországon

Vágólapra másolva!
Minden eddigi újautó-értékesítési rekordot megdöntenek idén a márkakereskedők, év végéig várhatóan több mint 170 ezer személygépkocsi talál gazdára. Az eladott gépkocsik túlnyomó többsége a kis-, illetve az alsó középkategóriába tartozik - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!
Gépjárműimport/uzletinegyed/hirek/20020522gepjarmimport.htmlAz Üzleti Negyed cikkgyűjteménye

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, Győző Gábor szerint idén legalább 170 ezer új autó talál gazdára a különböző márkákból, ami 15 százalékkal haladja meg a múlt évi mennyiséget. Az idei gyors növekedésre jellemző, hogy már az első negyedévben 18 százalékos volt a piac bővülése, szemben a korábban remélt 10 százalékkal. A kereslet megugrásának oka a gyorsan emelkedő reálkereset, valamint a sok részletfizetési akció. Győző Gábor jövőre 10 százalékos növekedést vár, 2004-ben pedig szerinte elérhető a 200 ezres "álomhatár".

Előretörő franciák

Idén a francia autómárkák folytatták előretörésüket: tavaly a Renault előzte meg a korábban stabil harmadik helyezett Volkswagent, ebben az évben pedig már a Peugeot is szorongatja a német márkát. Népszerűség-növekedésükben jelentős szerepet játszik, hogy gyorsan frissítik a modelleket, s az autók korábban joggal kritizált szerelési pontossága is sokat javult.

Autóhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=19645Az autókkalk kapcsolatos topicok gyűjteménye

Hűen tükrözi a magyarországi fizetőképes kereslet összetételét, hogy az eladások 80-90 százalékát a kis- és alsó középkategóriás autók adják. Az idén is piacvezető Suzuki a tavalyi 29 ezer darabbal szemben 35-36 ezer autót értékesít.

Használtból is rekord

A vámhatóság előzetes becslései szerint, évtizedes rekord dőlhet meg a használtautók importjánál is, ugyanis idén mintegy 85 ezer autót hoznak be hazánkba, ami 30 százalékkal haladja meg az előző évi mennyiséget.