Aláírták a jövő évre szóló kollektív szerződést a MÁV-nál

Vágólapra másolva!
Megállapodott a kollektív szerződés 2003. évre szóló módosításáról Mándoki Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója és a négy reprezentatív szakszervezet vezetője pénteken éjszaka -közölte a részvénytársaság szombaton.
Vágólapra másolva!

A megállapodásban rendezték a munkaidő mértékével, a munkaidő-beosztással, a munkarenddel, valamint a készenléttel kapcsolatos kérdéseket is. A közlemény szerint a kollektív szerződés meghosszabbítása mellett megállapodtak a 2003. évi jövedelempolitika legfontosabb pontjaiban, így a béreket illetően is.

MÁV Rt.http://www.mav.hu/

Ennek értelmében a munkavállalók jövő évi keresetnövekedése két részből tevődik össze: egyrészt az 5 százalékos reformprémiumból, másrészt pedig az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlásának megfelelő 4,5 százalékos béremelésből.

A dokumentum hozzáteszi: jövőre 2,6 százalékkal tovább csökken a napi teljes munkaidő, 39 óráról 38 órára, sőt egyes utazó munkakörökben (így például a mozdonyvezetőknél vagy jegyvizsgálóknál) még ennél is kevesebbre. Emelkedik az étkezési hozzájárulás, illetve növekszik a különböző önkéntes pénztárakba belépő munkavállalók részére nyújtott támogatás mértéke is.

Üzletágakra bomlik a MÁV/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20021212uzletagakra.htmlÉvi 80 milliárd többlettámogatást kér a MÁV/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20020905evi80.html