Súlyos bírság Soros Györgynek

Vágólapra másolva!
Bennfentes kereskedelem miatt 2,2 millió eurós bírságot szabott ki a párizsi bíróság Soros Györgyre - adta hírül a BBC News Online. A magyar származású üzletember mindvégig tagadta bűnösségét.
Vágólapra másolva!

A vád szerint Soros és társai bizalmas információk birtokában kezdték el 1988-ban a Sciété Générale (SocGen) francia kereskedelmi bank részvényeinek felvásárlást, majd miután a papírok árfolyama jelentősen emelkedett, óriási nyereséghez jutottak.

Soros az ügyben végig ártatlanságát hangoztatta, míg ügyvédei úgy vélték, hogy az eset túl régen történt ahhoz, hogy a bíróság reális ítéletet hozzon.

A BBC emlékeztet: a magyar származású üzletember spekulációja 1992-ben kikényszerítette a brit fontot a közös európai árfolyamrendszerből, és Soros György kereset először egy év alatt egymilliárd dollárt.