Az előzetesen közöltnél gyorsabban nőtt a gazdaság

Vágólapra másolva!
A bruttó hazai termék a harmadik negyedévében 3,5 százalékkal bővült, így az év első kilenc hónapjában 3,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság éves szinten - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. Előzetes adatként a hivatal 3,4 százalékos harmadik negyedéves bővülésről számolt be.
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaság a harmadik negyedévben 0,9 százalékkal bővült negyedéves összevetésben.

Makro/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

Az 1998-as változatlan árak alapján készített számítások szerint a harmadik negyedévben a mezőgazdaság teljesítménye 4,9 százalékkal csökkent, az iparé 1,4 százalékkal nőtt, az építőiparé pedig 14,7 százalékkal emelkedett éves szinten. A feldolgozóiparban 1,9 százalékos teljesítmény-növekedést regisztráltak.

A szolgáltatási ágazatok teljesítménye egy év alatt 4 százalékkal nőtt, míg a háztartások fogyasztási kiadásai 8,5 százalékkal emelkedtek.