Az EKB rontotta növekedési előrejelzését

Vágólapra másolva!
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön jelentősen rontotta előrejelzését az euróövezet tizenkét tagországának idei és jövő évi átlagos gazdasági növekedésére. Az Európai Bizottság jelentése pedig óva intette a tagjelölt országokat attól, hogy túlságosan siessenek belépni az euróövezetbe.
Vágólapra másolva!

Az új becslés szerint idén 0,6-1 százalék közötti, jövőre 1,1-2,1 százalék között átlagos GDP-növekedés várható az euróövezetben. Az előző, júniusi jóslatában az EKB még 0,9-1,5 százalékos, illetve 2,1-3,1 százalékos gazdasági növekedést valószínűsített. A módosítás jelzi a mostani gazdasági környezet bizonytalanságait, és az ezzel összefüggő tőke piaci visszaesést - áll a jelentésben.

EKBhttp://www.ecb.int/

Az EKB inflációs várakozásán csak kismértékben módosított. Az idei évre 2,1-2,3 százalékos, jövőre 1,3-2,3 százalékos fogyasztóiár-emelkedést valószínűsít. A bank júniusban 2002-re 2,1-2,5 százalékos, jövőre 1,3-2,5 százalékos inflációt jósolt. Az Európai Bizottság szerint akár vissza is eshet a gazdaság az euróövezetben az első negyedévben. Negyedéven belül utoljára a tavalyi utolsó negyedévben volt GDP-csökkenés az euróövezetben. Az EU-bizottság a legújabb előrejelzésében az átlagos GDP mínusz 0,2 százalék és plusz 0,2 százalék közti alakulását valószínűsítette az euróövezetnek a jövő év első negyedére.

A brüsszeli bizottság változatlanul 0,2-0,5 százalékos átlagos GDP-növekedést valószínűsített az euróövezetnek a mostani utolsó negyedévre. A bizottság szerint az euróövezet éves gazdasági növekedése az idén 0,8 százalékra várható, jövőre pedig elérheti az 1,8 százalékot. Ez megegyezik az OECD novemberben kiadott előrejelzésével. Az Európai Bizottság november elején 0,2-0,5 százalékos GDP-növekedést becsült a harmadik negyedévről, és ugyanannyit valószínűsített az utolsó negyedévre. Egy hónappal azelőtt ugyanígy becsülte a kilátásokat. A változatlan becslés, a korábbi, gyakori rontások után, némi optimizmusra vall.

Európai Bizottsághttp://europa.eu.int/comm/index_en.htm

Az infláció az Európai Bizottság szerint is kordában van tartva az euróövezetben, és a pénzügyi feltételek már a múlt heti kamatcsökkentés előtt is támogatták a gazdasági növekedést. Szilárdan meggyökerezett az árstabilitás, benne van a lakosság és a befektetők gondolkodásában, és ily módon a pénzügyi feltételek kedvezők lehetnek a gazdasági tevékenység számára - írta a brüsszeli bizottság a kedden kiadott évi Európai Gazdasági Áttekintésében. A bizottsági elemzés szerzői megemlítették, hogy az euró felértékelődése az utóbbi hónapokban nem használt a költségek versenyképességének, habár e felértékelődés szintén enyhíti az inflációs nyomást. A bizottság egyszersmind ismét figyelmeztette Németországot, Franciaországot, Olaszországot és Portugáliát, hogy tegyenek többet államháztartási hiányuk csökkentéséért. A bizottság szerint aggasztó, hogy Olaszországban megállt az államadósság csökkentése is a GDP arányában, sőt, az arány a GDP 110 százalékára nő.

Az EU-bizottság figyelmeztetett a szerkezeti problémákra is. Elemzői kedden úgy vélték, hogy az inflációmentes GDP-növekedés korlátja 2003-ig változatlanul évi 2,5 százalékos, de utána 2,2 százalékra csökkenhet, ha nem lesznek átfogó szerkezeti reformok. Az eddigi reformokat dicsérve úgy becsülték, hogy nélkülük 1996 és 2001 között az EU-ban csak átlagosan évi 2,2 százalékos gazdasági növekedést sikerült volna elérni a ténylegesen elért évi 2,6 százalék helyett, és kétmillióval többen lettek volna munka nélkül a valóságosnál. A makrogazdasági stabilitásban és a szerkezeti reformokban elért eddig haladás nélkül az euróövezetben ma visszaesés lenne a mostani lassulás helyett - írták.

További reformokra van szükség a foglalkoztatás és a termelékenység növelése érdekében, ha nem akarják, hogy a lakosság elöregedése korlátozza a lehetséges gazdasági növekedést - írják a szakértők. A jelentésben utólag óva intették az EU-tagjelölt országokat attól, hogy túlságosan siessenek belépni az euróövezetbe is.