Novemberben 4,8 százalékos volt az infláció

Vágólapra másolva!
A fogyasztói árak novemberben összességében nem változtak októberhez képest, az előző év novemberéhez viszonyítva pedig 4,8 százalékkal növekedtek. Idén az első tizenegy hónapban átlagosan 5,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a KSH.
Vágólapra másolva!

Az elemzők novemberre 4,8 - 5 százalékos 12 havi és -0,1-0,2 százalékos egy havi árszínvonal változást vártak. A nyugdíjas fogyasztói kosárra vetített árváltozás 0,2 százalék volt októberhez képest, az előző év novemberéhez viszonyítva pedig 4,2 százalék.

Egy hónap alatt az idényáras élelmiszerek nélkül számolva az élelmiszerek árai 0,2 százalékkal növekedtek. Az átlagosnál jobban emelkedett a tojás ára, ami 3,8 százalékkal emelkedett, a párizsié, kolbászé 2 százalékkal, a sajt ára 1,3 százalékkal, a liszt ára 1,2 százalékkal lett magasabb októberhez képest. Csökkent az ára a sertéshúsnak 1,1 százalékkal, a péksütemények és az étolaj ára 0,8 százalékkal, a margariné 0,7 százalékkal.

KSHhttp://www.ksh.hu/pls/ksh/docs/

A szeszesitalok, dohányáruk csoportjában viszonylag magasabb volt az emelkedés, a dohányáruk a jövedéki adóemelés áthúzódó hatása miatt átlagosan 2 százalékkal drágultak egy hónap alatt. Novemberben a ruházati termékek árai is emelkedtek.

A háztartási energia és a szolgáltatások csoportban az árak kismértékben, de emelkedtek. A palackos gáz ára 3,8 százalékkal, a postai szolgáltatások ára 3,7 százalékkal emelkedett, míg az üdülési szolgáltatások 2,1 százalékkal olcsóbbak lettek.

Az üzemanyagok és tartós fogyasztási cikkek esetében árcsökkenés volt, köszönhetően az üzemanyagok 4,5 százalékos mérséklődésének.

Egy év alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 3,5 százalékkal emelkedtek. A tartós fogyasztási cikkekért idén novemberben átlag 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint egy évvel korábban.

Olivier Desbarres, a Credit Suisse First Boston térségi elemzője az idei eddigi inflációs folyamatok alapján 4,8 százalékos 12 havi drágulást jósolt 2002-re; a jövő év végén pedig 4,6 százalékos inflációval számol.

Londoni befektetési elemzők szerint a vártnál jobb adat sem ad feltétlenül okot az MNB-nek a kamatcsökkentésre. Adam Slater, a Credit Agricole Indosuez elemzője szerint az MNB már egyébként sem 2002-re, hanem 2003-ra és 2004-re figyel, és Járai Zsigmond előző napi kijelentései alapján nem várható rövid távon a jegybanki kamat csökkentése.

A várakozásoknak megfelelő, kedvező trendet jelző adatként értékelték a novemberi inflációs számokat a hazai elemzők.

Miért kell növelni az inflációt?!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=42334

Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója szerint az év egészében 5,2 százalékos fogyasztói infláció várható, ami jó eredmény a 2001. évi 9,2 százalékos indexszel összehasonlítva. A kutató szerint a jegybanknak változtatnia kellene a 3,5 plusz/mínusz 1 százalékos 2003. évi inflációs célkitűzésen, amely szavai szerint nincs köszönőviszonyban a gazdasági valósággal. Szerinte reálisabb volna a 4,5 plusz/mínusz 1 százalékos célkitűzés, amely lehetővé tenné a kamatok mérséklését.

Réczei Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője ezzel szemben úgy ítéli meg, hogy a következő évben a felső határon teljesülhet az MNB által kitűzött cél, amelyhez az ideinél szigorúbb költségvetési és fiskális politika is hozzájárul majd. Az elemző szerint az idén a jegybank már nem változtat az alapkamaton, noha az Európai Központi Bank kamatcsökkentése nyomán a piacon vannak ilyen várakozások.