A számvevőszék szanálná az MTV-t

Vágólapra másolva!
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az MTV-nél folytatott vizsgálata után azt javasolja, hogy előbb ki kell dolgozni a finanszírozható közszolgálati televízió modelljét, és csak ezt követően célszerű dönteni a Magyar Televízió Rt.-nek adandó jövő évi költségvetési támogatásokról - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A számvevőszék a Magyar Televízió és a Duna TV költségvetési igényeinek megalapozottságát soron kívül ellenőrizte. Kovács Árpád ÁSZ elnök szerint összetett problémáról van szó, amely többlépcsős megoldást igényel, akár még a médiatörvény módosítását is.

Az MTV várhatóan 12,8 milliárd forintos veszteséggel zárja az évet. A számvevőszék a rossz pénzügyi helyzetet azzal magyarázza, hogy a kereskedelmi tévék megjelenésével és a médiatörvény korlátozásaival jelentősen csökkentek az intézmény bevételei, de eközben a kiadásokat nem ehhez igazodóan határozták meg.

MTVhttp://www.mtv.hu/

Az ÁSZ megállapítja az MTV kuratóriumának felelősségét is, mely sorozatosan veszteséges üzleti tervet fogadott el. A számvevőszék álláspontja szerint mindenekelőtt a tőkehiányból adódó további veszteségek keletkezését kell mindkét közmédiumnál megszüntetni; egyidejűleg az MTV Rt. pénzügyi szanálási programját is ki kell dolgozni.

A Duna TV a számvevőszék megállapítása szerint fegyelmezettebben gazdálkodott, de elfogadott üzleti tervei veszteséges gazdálkodást eredményeztek.