Áfás számlával a feketekereskedelem ellen

Vágólapra másolva!
A háztartásban szokásos mennyiségek meghatározása 20 ezer forint feletti vásárlások esetében nem végleges, és a Pénzügyminisztérium mindent elkövet, hogy a rendelkezés a hétköznapi életben a lehető legkisebb fennakadást okozza - közölte szerdán a tárca. Az intézkedés a feketekereskedelem visszaszorítása érdekében szükséges.
Vágólapra másolva!

Kétségtelen, hogy a rendelkezés bizonyos esetekben a hétköznapi életben is bonyolíthatja a beszerzéseket, de e lépés a kiskereskedelmet sújtó feketekereskedelem miatt elkerülhetetlen. Rendkívül rossz e tekintetben a helyzet a ruházati piacon és a lábbeliknél, ahol a távol-keleti gyártmányú, gyakran hamis márkajelzéssel ellátott olcsó termékek már mindenütt felbukkannak - áll a tárca közleményében.

A probléma megoldására Keller László közpénzügyi államtitkár az áfa törvény módosításának parlamenti vitájában javaslatot tett arra, hogy a nyugtán is szerepelnie kelljen az adott áru mennyiségének. Az államtitkár úr ezt azért javasolta, mert rendszeresen előfordul, hogy a határon vámkezelt termékek eltűnnek a belföldi piacon: nincs nyoma annak, hogy a határon behozott többszázezer lábbelit bárki értékesítette volna Magyarországon. Ez úgy lehetséges, hogy az adott termékeket azok terítői nyugtaadás mellett vásárolják meg az importőrtől, a nyugtán viszont nem szerepel az adott áru mennyisége, csak a vételár. Az ilyen termékek további útja ezután követhetetlenné válik, mert az APEH nem tudja összevetni a kereskedők által beszerzett mennyiséget az értékesített és a még raktáron levő mennyiségekkel.

A mennyiség nyugtán történő feltűntetésének technikai akadályai vannak, az áfás számla viszont eleve tartalmaz ilyen rovatot. Ezért javasolta a Pénzügyminisztérium, hogy a kereskedelmi mennyiségek esetében legyen kötelező az áfás számla adása.

Adó/uzletinegyed/ado/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A közlemény megerősíti: a tárca rendeletének értelmében 20 ezer forint fölötti vásárlás esetében meg kell vizsgálni, hogy az adott termékből a vevő a háztartásban szokásos mennyiséget meghaladó mértékben vásárolt-e. A háztartásban szokásos mennyiség meghatározásakor a jövedéki termékek esetében a PM átvette a jövedéki törvény előírásait, vagyis azokat a mennyiségeket, amelyek fölött eddig is csak jövedéki engedéllyel rendelkezők vásárolhattak. E határok fölött a rendelettervezet értelmében áfás számlát kell kiállítani a vásárlásról. E mennyiség ötszörösét meghaladó vásárlásnál lép életbe az a szabály, amely előírja, hogy a vevőnek igazolnia kell áfa-alanyiságát.