Nyitott a brit munkaerőpiac az új tagok előtt

Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia az EU-bővítés pillanatától megnyitja munkaerőpiacát a majdani új tagok előtt - jelentette be a brit külügyminiszter. Jack Straw közölte: az új tagországok állampolgárait csatlakozásuk első napjától ugyanazok a munkavállalói jogok illetik meg Nagy-Britanniában, mint a többi uniós állampolgárt.
Vágólapra másolva!

Jack Straw brit külügyminiszter kedden levélben közölte magyar partnerével, Kovács Lászlóval, hogy az Egyesült Királyság a csatlakozás pillanatától teljes egészében megnyitja munkaerőpiacát a magyar állampolgárok előtt.

Főképp német és osztrák nyomásra a jelenlegi EU-tagok elvileg hét évig korlátozhatják a munkavállalók betelepülését az új tagországokból, de Írország, Hollandia, Dánia, Svédország, Görögország és most már Nagy-Britannia is jelezte, hogy a bővítés időpontjától megnyitja munkaerőpiacát. Ugyanakkor a brit kormány fenntartja a korlátozások visszaállítását abban az esetben, ha a brit munkaerőpiac valamely szegmensében "váratlanul fenyegető helyzet állna elő".

Állás-Karrier/uzletinegyed/allas-karrier/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

Straw szerint a döntés Nagy-Britannia gazdasági érdekeit szolgálja, és elősegíti, hogy a brit kormány a valós bevándorlási problémák kezelésére fordíthasson pótlólagos energiákat. Nagy-Britanniában becslések szerint évente 100 ezren próbálnak menedékjoghoz jutni.