Lezárták a versenypolitikai fejezetet

Vágólapra másolva!
Magyarország EU-csatlakozási tárgyalásain megállapodás született a versenypolitikai fejezet még nyitott kérdéseiről, és ezzel az egész tárgyalási folyamat egyik legnehezebb témakörét sikerült lezárni.
Vágólapra másolva!

Juhász Endre magyar főtárgyaló pénteken juttatta el az uniós illetékeseknek azt a levelet, amelyben a magyar kormány egyetértését fejezi ki a tizenötök legutóbbi közös álláspontjával. E fejezetben már hosszabb ideje csak egyetlen fontosabb rendezetlen probléma volt, amely a magyarországi nagyberuházóknak nyújtott adókedvezmények rendszerével kapcsolatos. A most létrejött megállapodás összesen mintegy 4000 milliárd forint értékű beruházást érint.

Juhász Endre a részletekről elmondta: sikerült elérni, hogy az 1997. január elseje után és 2002. december 31. között adott adókedvezmények átmeneti rendszere 2005 végéig maradjon érvényben. Ezzel az eddigi 2500 milliárd forint és a még várható 1500 milliárd forint beruházás e szempontból "védett" marad. Az érintett 48 céghez az év hátralévő napjaiban mások is csatlakozhatnak, mert a most kiharcolt feltételek jobbak, mint a 2003. január elsejétől érvényes, immár uniókonform szabályozás.

A magyar gyakorlat szerint a vállalatok általában 10 évre kaptak adókedvezményt, függetlenül attól, hogy befektetésük mekkora százalékban térült meg. Ezzel szemben az unióban megszabják, hogy a befektetés hány százalékát érheti el az adókedvezmény mértéke. Ez átlagosan 50 százalék körül szokott lenni, ágazattól függően.

Kovács László emlékeztetett: az unió eredetileg azt akarta elérni, hogy Magyarország 2001. január 1-jétől számítsa be az addig adott adókedvezményeket, és amennyiben egy vállalat elérte az uniós számítás szerint igénybe vehető mértéket, több adókedvezményt ne kaphasson - írja a Népszabadság.

A megállapodás szerint a viszonylag többet beruházók többet, a kevesebbet befektetők valamivel kevesebbet tartanak meg eddigi kedvezményeikből, és feltehetően nem lesznek többé érdekeltek abban, hogy másutt termelt nyereségüket Magyarországon mutassák ki.