Vágólapra másolva!
Három hónapig nem vásárolnak a muzulmánok Coca-Colát Malajziában - ígéri a helyi fogyasztóvédelmi hivatal vezetője. Az akcióval az amerikai politika ellen tiltakoznak az ázsiai országban.
Vágólapra másolva!

Háborút hirdettek Malajziában a világ legismertebb amerikai üdítője ellen. A malajziai muzulmánokat arra szólítottuk fel, hogy három hónapig ne vásároljanak Coca-Colát - jelentette be Nadzin Johan, az ország fogyasztóvédelmi szervezetének vezetője Kuala Lumpur-i sajtótájékoztatóján, ahol több üveg Coca-Colát a földre öntöttek.

"A bojkottal arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy az Egyesült Államok milyen durván beavatkozik a muzulmán országok belügyeibe, miközben azt állítja, hogy a terrorizmus ellen harcol" - mondta Johan. Az üdítőt gyártó cég után, három hónap múlva a McDonald's következik - tette hozzá. Akkor néhány hónapig a gyorsétteremlánc ételeit nem fogják vásárolni az ázsiai ország lakói.