Harmadával csökkentheti létszámát a France Télécom

Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint a súlyosan eladósodott francia távközlési vállalat, a France Télécom hosszú távon 45 ezer fővel tervezi csökkenteni alkalmazotti létszámát. A 2001-ben még 122 ezer főt foglalkoztató állami vállalat az elkövetkező három évben 20 ezer alkalmazottat bocsát el - írta a Le Figaro csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Thierry Breton, a vállalat új vezérigazgatója december negyedikén ismerteti szanálási tervét. A Le Monde értesülése szerint az igazgató 9 milliárd eurós állami tőkeinjekcióra számít, mely lehetővé tenné a 70 milliárd eurós adóssághegy alatt nyögő konszern tőkeemelésének jövő évre történő halasztását.

A tőkeinjekció révén 2003-ban törleszthető lenne az esedékes 15 milliárd adósság egy része. A brüsszeli versenyhatóságnak azonban erre még áldását kell adnia. Az engedély megszerzése érdekében az 54,5 százalékos tulajdonrészt birtokló francia állam egy újonnan létesítendő ipari- és kereskedelmi holdingnak tervezi átadni részvénycsomagját. Ezen utóbbi értesüléseket sem a France Télécom, sem a pénzügyminisztérium nem erősítette meg.

France Télékomhttp://www.francetelecom.com/fr/

Párizsi szakértők véleménye szerint Brüsszel elfogadhatónak tartja a fenti konstrukciót abban az esetben, ha a France Télécom egyúttal megválik külföldi érdekeltségeitől. Ezzel hozható összefüggésbe a France Télécom szerdai bejelentése: a Panafon görög mobilszolgáltatóban lévő 10,8 százalékos részesedését eladja a brit Vodafone mobilszolgáltatónak 290 millió euróért.