Drágulhat a vállalkozásoknak a telefonálás

Vágólapra másolva!
Minden vállalkozásnak mintegy hét százalékkal nagyobb lesz jövőre a telefonszámlája, miután a módosított adótörvény-javaslat korlátozza a telefonszámlákban foglalt áfa visszaigénylését. A szaktárca szerint a vállalkozók és a cégek magánkiadásaikat fedezik az állam pénzén.
Vágólapra másolva!

A költségvetés húszmilliárd forintot nyer az új szabállyal, írja a Népszabadság. A költségvetési bizottságban a kormány támogatásával és egyetértésével az utolsók között elfogadott egyik módosító indítvány szerint január elsejétől a telefonszámlákban foglalt áfának csak a 70 százalékát igényelhetnék vissza a vállalkozások. A javaslat indoklása szerint a 30 százalékot azért nem, mert az szinte mindenütt a céges telefonon folytatott magánbeszélgetések költségének terhét teszi ki.

A korlátozás beleillik a repikiadások, illetve a gépjárművekkel kapcsolatos költések áfa-visszaigénylésének tervezett megtiltásába. A szaktárca szerint a vállalkozók és a cégek magánkiadásaikat fedezik az állam pénzén.

A mostani javaslatot kedden még az Országgyűlésnek is el kell fogadnia. Ha a parlamenti többség is megszavazza a módosítást, akkor az jövőre minden távbeszélő-szolgáltatásra érvényes lesz. Ez pedig költségnövekedésként jelentkezik a vállalkozásoknál. A telefontársaságok szerint a rendelkezés kapcsán nemcsak a kereslet csökkenése miatt aggódnak: a megfogalmazás szerint ugyanis a módosítás minden távbeszélő-szolgáltatásra szól, így azokra is, amelyeket a társaságok egymásnak nyújtanak - a Népszabadság információi szerint.

A módosítás az internet-használatot is érinti

Ezek szerint, a telefonszolgáltatók költségei is emelkednének, ami a tarifák további emeléséhez is vezethetne. A korlátozás hátrányosan érinti az internetet használó vállalkozásokat is, hiszen a felhasználók többsége telefonon keresztül csatlakozik az internetre. Amennyiben a módosítás valóban hátrányosan érintené a távközlési cégeket, a hibát kiküszöbölik, akár úgy is, hogy a zárószavazás előtt változtatnak a törvényen - közölte a szaktárca.

Több szakértő vitatja, jogos-e egyáltalán a céges telefonhasználat egy részét eleve magáncélúnak tekinteni. Szerintük a törvényalkotók részéről ez rosszindulatú feltételezés. A másik oldal álláspontja szerint viszont a szabályozás egyértelmű helyzetet teremt a telefon-áfa ügyében. Most ugyanis a cégek elvben a teljes áfától elesnek, ha magáncélra használják telefonjukat.

Az mindenesetre biztos, hogy az új szabályok mintegy 20 milliárd forint áfabevétel-növekedést hoznak a költségvetésnek jövőre. Ezt a növekedést a büdzsé a parlamentnek benyújtott tervezete már tartalmazza is, a kormány pedig arra fogja kérni az Országgyűlést, hogy szavazza meg ezt a változtatást - mondta László Csaba pénzügyminiszter.

(Üzleti Negyed)