Stagnáló nagyvállalati várakozások

Vágólapra másolva!
A legnagyobb magyarországi vállalatok üzleti várakozásai októberben nem változtak az előző havihoz képest, míg a kis- és középvállalkozói kör véleménye kissé romlott szeptemberhez képest - derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb felméréséből.
Vágólapra másolva!

A száz legnagyobb cég véleményét mutató Top-100 index 53 százalék lett októberben. A kis- és középvállalati konjunktúra index 46,2 százalékra mérséklődött az egy hónappal korábbi 47,5 százalékról. A rövid távú trendek alapján a nagyvállalatok bizalmi indexe az utóbbi hónapokban enyhén javuló, míg a kkv-szektoré viszonylag alacsony szinten stagnál - áll az összefoglalóban.

Az első félévi adatok alapján az 50 fő alatti kisvállalkozások teljesítménye nőtt, a középvállalatok értékesítése visszaesett. A konjunktúra-felmérések és a rendelésállomány adatai a feldolgozóipari export élénkülését jelzik, a hazai igények továbbra is alacsonyak. Az építőipar kimagasló növekedése folytatódik, a teljesítmények és a rendelések egyaránt magasak.

A kutatók szerint a vállalkozó szféra visszafogott prognózisa a gazdasági feltételrendszer normalizálódását valószínűsíti, a cégek az ország gazdasági kilátásaira mérsékelt optimizmussal tekintenek. A nagyvállalatok háromnegyede fél éven belül nem számít pozitív fordulatra, továbbra is a gazdaság mérsékelt üzemű bővülését tartja valószínűnek.

A cégek saját gazdálkodásukra vonatkozó előrejelzésükben is tartózkodóak: a termelési feltételek javulásban bízik 40 százalékuk, a jelenlegi helyzet továbbélését 56 százalékuk valószínűsíti. A feltételek rosszabbodását prognosztizálók aránya minimálisra zsugorodott.

A nagyvállalati kör beruházási hajlandósága októberben is javult. A fejlesztési elkötelezettség ciklikus ingadozásából az üzleti beruházások lassú, néhány ágazatot érintő bővülésére következtet az Ecostat.

A Top-100 inflációs várakozásai hónapról hónapra mérséklődnek, áremelési szándékuk a kínálati piac feltételeihez igazodik, mértéke éves szinten átlagosan 3,2 százalék. Az értékesítési feltételek javulásában bizakodó cégek 24 százalékra csökkent októberben a szeptemberi 32 százalékról, míg a kedvezőtlen adottságokat prognosztizálóké 11 százalékponttal 47 százalékra nőtt.

A kis-és középvállalkozások nagy hányadának versenyképessége meglehetősen alacsony - állapítja meg az összefoglaló, hozzátéve: likviditásuk gyengül, tartalékaik kimerülőben vannak, forrásaik a fennmaradásához még elegendőek, a fejlesztéshez azonban támogatásra szorulnak.

A kis- és középvállalatok inflációs várakozásai viszonylag magasak, ezt a bérek idei jelentős emelkedése tovább fokozta. Értékesítési áraikat e cégek éves szinten 3,6 százalékkal tervezik emelni.

(MTI)

Ajánlat:

Ecostat

Korábban: