Növekvő idegenforgalmi bevételek

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank által közölt nemzetközi fizetési mérlegben, 2001-ben az idegenforgalom sorában mintegy 4,4 milliárd euró bevétel áll szemben 1,5 milliárd euró kiadással; így az egyenleg 2,9 milliárd euró, ami 16 százalékkal több, mint 2000-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) "Idegenforgalmi statisztikai évkönyv" című kiadványából.
Vágólapra másolva!

A kiadvány szerint a határon regisztrált kül- és belföldi személyforgalom összességében nem változott jelentősen, így az egy érkezőre jutó bevétel és az egy kiutazóra jutó kiadás 20 százalékkal, illetve 22 százalékkal növekedett.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ágban 2001. december 31-én mintegy 15 ezer társas vállalkozás és 27 ezer egyéni vállalkozó tevékenykedett. A KSH szerint az alkalmazásban állók száma 78 ezer fő volt, ami megegyezik a megelőző év adatával. Bruttó átlagkeresetük az egy évvel korábbinál 20 százalékkal több, 68 ezer forint volt.

A kiadvány szerint tavaly 318 utazási iroda szervezésében 587 ezer külföldi érkezett Magyarországra. A látogatók 91 százaléka turistaként érkezett és 1961 ezer éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, ami az összes külföldi vendégéjszaka 18 százaléka.

A Magyarországra látogató turisták száma és tartózkodási idejük 6 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A turisták 90 százaléka európai országból érkezet, a forgalom csaknem fele Németországból, Olaszországból, Ausztriából és Lengyelországból származott. A KSH szerint jelentős volt a Hollandiából, Franciaországból és Svédországból érkezők száma is. Az Európán kívüli országok közül Izraelből, Japánból és az USA-ból érkeztek legtöbben, az utóbbi két ország esetében 57 és 37 százalékos volt a csökkenés.

A külföldi turisták átlagos tartózkodási ideje 3,7 éjszaka volt 2001-ben, ami megegyezik az egy évvel korábbival. A kiadvány szerint külföldre szervezetten 566 ezer magyar állampolgár látogatott, 8 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Turistaként 534 ezren utaztak külföldre és 3,4 millió éjszakát töltöttek el, ami 10 százalék körüli visszaesés a 2000. évihez viszonyítva. A forgalom 91 százaléka az európai országokba irányult, a turisták 61 százaléka Görögországot, Horvátországot, Olaszországot és Spanyolországot választotta. Közülük a Horvátországba utazóknál 24 százalékos növekedés, a másik háromnál 10 százalékos, 16 és 21 százalékos csökkentést mértek. A távolabbi országok közül a legkeresettebb uticél továbbra is Tunézia. A kiutazók átlagos tartózkodási ideje 6,8 éjszaka volt, azonos az előző évivel.

(MTI)

Korábban: