Köztartozás mellett is választható az eva 

Vágólapra másolva!
Az eva-körbe csak tisztán, köztartozás nélkül lehet belépni, illetve akkor, ha az APEH fizetési halasztást ad a hátralék kiegyenlítésére. Az is kizáró ok, ha az adóhivatal nem bírálja el december 20-áig (az evába jelentkezés határidejéig) a halasztási kérelmet - írja keddi számában a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) csak az választhatja, akinek nem lesz köztartozása december 20-án. Ha mégis lenne, akkor addig mindenképpen érdemes eleget tennie befizetési kötelezettségének - derül ki az eva-törvényhez benyújtott módosító indítványból. Minden esély megvan rá, hogy törvényi rendelkezés lesz a javaslatból, mivel a parlamenti bizottságok és a kormány is támogatja azt. Megengedő a szabályozás azokkal szemben, akik átmeneti pénzzavar miatt nem tudják rendezni adósságukat. Köztartozással is be lehet lépni ugyanis az evába, ha az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal fizetési halasztást ad.

Aki nem tud eleget tenni adó-, illetve járulékfizetési kötelezettségének, érdemes már most fizetési halasztást kérnie az APEH-től. Nem csak az esik ki ugyanis az eva-körből, akinek az adóhivatal nem adja meg a halasztási engedélyt, hanem az is, akinek kérelmét nem bírálja el határidőig - december 20-áig - a hivatal.

Az APEH összes kintlévősége 620 milliárd forint volt tavaly év végén. Ennek több mint egyharmada a felszámolás alatti társaságokat érinti, a működő vállalkozások adó- és járuléktartozása több mint 200 milliárd forint. Ez utóbbi összeg várhatóan csökken majd, hiszen ebből a körből kerül ki az evások egy része.

(MTI)

Ajánlat:

Adó - Az Üzleti Negyed rovata

Korábban:

Amit az eváról tudni kell
(2002. szeptember 27.)