Az idén bevezethetik a munkakártyát

Vágólapra másolva!
A kormány már 2003-ban hozzálátna az egységes munkaügyi nyilvántartási rendszer kiépítéséhez, amelyet a kormányzati ciklus végére fejeznének be - nyilatkozta a Népszabadságnak Kiss Péter munkaügyi miniszter. Közbeszerzési pályázat útján már kiválasztották azt a céget, amely 2002. december 1-jére készíti el a megvalósíthatósági tanulmányt.
Vágólapra másolva!

A tíz évvel ezelőtt megszüntetett munkakönyv után a most bevezetendő munkakártya tartalmazná a munkavállalók adatait, amely nyilvántartaná a foglalkoztatási időtartamot, az egészség- és a nyugdíjbiztosítóhoz beküldött járulék-elszámolási adatokat. Ezzel ellenőrizhető, hogy a munkáltató eleget tett ez a dolgozó javára szóló tb-befizetési kötelezettségnek.

Elsőször a pályakezdő fiatalok kapják meg az igazolványt, hiszen náluk kevesebb adatot kell megjeleníteni. A személyiségi jogokat a miniszter elmondása szerint kódok használatával kívánják védeni.

(Üzleti Negyed)