A panelházak felújítása 2000 milliárdba kerül

Vágólapra másolva!
A kormány tervei szerint a 750 ezer panellakás felújításának 15 éves programja 1500-2000 milliárd forintot igényel - mondta Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott szerdán. A kormány panelprogramja 2004-ben indulna, 2006-tól évente 60 ezer lakást újítanának fel. A program megvalósításához összesen 120 milliárd forintra lenne szükség évente az állami és önkormányzati költségvetésből és a lakók saját forrásaiból.
Vágólapra másolva!

Csabai Lászlóné elmondta: a panelházakban lakó családok 30-40 százalékos önrészét kedvezményes hitelekből is fedezhetnék, így várhatóan megszűnik az új lakások vásárlására és a használtak felújítására nyújtott kedvezményes hitelek kamatkülönbsége.

A kormánymegbízott szerint évi mintegy 30-40 milliárdos állami támogatás egy része visszaáramlana a központi költségvetésbe, mert a felújítások több tízezer új munkahelyet teremtenének, és az energiamegtakarító beruházások csökkentenék az ország energiafelhasználását.

Csabai Lászlóné eléékeztetett: a 4 milliós lakásállomány 20 százaléka panel, amelyekben 2,1 millió ember él.

(MTI)