<p>Erősödött a pénzügyi szektor internetes jelenléte</p>

Vágólapra másolva!
Az internetes banki szolgáltatásokra szerződött lakossági ügyfelek száma közel 90 százalékkal emelkedett egy év alatt, ami kb. 190 000 felhasználót jelent - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. negyedéves felmérésből.
Vágólapra másolva!

A 2002. július-augusztusban zajló kutatás szerint a folyószámla-szolgáltatásokat interneten keresztül is nyújtó bankok kb. 190 000 internetes szolgáltatásokra szerződött lakossági ügyféllel rendelkeztek, ami 11 százalékkal több, mint 3 hónappal és 30 százalékkal több, mint fél évvel korábban.

A lakossági ügyfelek számának növekedése negyedévről-negyedévre csökken: a 2002 eleji 30 százalékos negyedéves növekedési ütem 2002 közepére 10 százalék közelébe ereszkedett. A bankok várakozása egyelőre a lakossági és a vállalati internetes ügyfelek számában egyaránt magas növekedési ütemet vetít előre a következő 12 hónapban.

2002 első félévében csak ezrelékekben lehetett mérni a biztosítók által interneten keresztül megkötött szerződések arányát az összes szerződésszámhoz viszonyítva. A válaszoló biztosítók várakozása szerint az internetes értékesítésből származó bevételi hányad 2002 egészében, sőt 2003-ban is jóval 1 százalék alatt fog maradni, bár várhatóan nő az interneten is tranzakciós lehetőséget nyújtó biztosítók száma.

A takarékszövetkezetek fokozódó érdeklődéssel fordulnak az internet felé, 2002 közepén a válaszoló takarékszövetkezetek 80 százaléka rendelkezett internet-kapcsolattal. Saját honlappal a takarékszövetkezetek 27 százaléka rendelkezik, és 30 százalékuk 12 hónapon belül szeretne megjelenni az interneten. Viszonylag magas, 43 százalék azok aránya, akik egyelőre nem akarnak az interneten saját honlappal bemutatkozni.

Interneten keresztül 2002 közepén két takarékszövetkezet nyújtott folyószámla szolgáltatást, ügyfélkörük néhány ezerre tehető. A válaszolók közül 4 takarékszövetkezet jelezte, hogy még ebben az évben szeretne internetes pénzügyi szolgáltatást beindítani, míg 64 százalékuk később szeretné az internetet értékesítési célokra felhasználni. A válaszolók 28 százaléka nem tervezi, hogy a későbbiekben interneten keresztül kínálja szolgáltatásait.

A felmérést a GKI és a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Sun Microsystems Magyarország Kft.-val közösen készítette.