Csődrekord várható az idén Európában

Vágólapra másolva!
Az idei év eleje óta nőtt a vállalati csődök száma a fejlett ipari államokban, és ez a tendencia az év végéig tartós marad - állítja a hamburgi Euler und Hermés hitelbiztosító intézet friss tanulmányában. Az elemzés idén 300 ezer körül lesz a csődök száma, és főként Németországban lesz az eddiginél több vállalati bukás.
Vágólapra másolva!

Ez utóbbi ország kapcsán a biztosító az első fél évet vizsgálva megállapította, hogy a csődök száma több mint 14 százalékkal növekedve 18 és félezer körül volt az elmúlt évhez képest, azaz éves szinten 40 ezer közelében lesz. Ez a szám közel négyszeres a tíz évvel ezelőtti értéknek. Becslések szerint jövőre pedig 44 ezer körül alakul majd a csőbejelentések száma.

Franciaországban a növekedés idén nem éri el a 6 százalékot, de az ország világszinten is csődrekorder lehet a várható 44 és félezer idei csőddel, mivel az Egyesült Államok vállalatai az idén 39 és félezer csőddel iratkozhatnak fel a listára. A vezető tőkés országban tavaly tetőzött a csődhullám, az idén ehhez képest visszaesés várható. Jövőre viszont több mint 6 százalékos növekedést várnak a szakemberek.

Az idei tíz legnagyobb feljegyzett csőd közül hat amerikai vállalatot érintett: a WorldCom vagy a Kmart esetében 37-38 milliárd dolláros vállalati bukásokról volt szó, utóbbi vállalat csődje közvetlenül 220 ezer dolgozót érintett.

(MTI)

Korábban: