Elhúzódó vita az összekapcsolási díjakról

Vágólapra másolva!
Az összekapcsolási díjakkal összefüggésben az alternatív távközlési szolgáltatók drámainak látják a helyzetet, ezért a Informatikai és Hírközlési Minisztériumot (IHM) arra kérik, hogy azonnal avatkozzon be - mondta Törő Csaba, az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete elnöke csütörtökön Budapesten a szolgáltatók és a minisztérium közötti érdekegyeztető konferencián.
Vágólapra másolva!

Törő Csaba kifejtette: az alternatív szolgáltatók a Hírközlési Döntőbizottság (HDb) összekapcsolási referencia ajánlataival kapcsolatos döntéseit nem fogadják el teljes egészében, mivel azokban indokolatlanul és megalapozatlanul magas percdíjak szerepelnek, amelyek miatt az éves hálózati költségek a jelenlegihez képest 5-10 százalékkal nőnek.

Az egyesület elnöke szerint ebben a pillanatban ezekkel a feltételekkel nem alakulhat ki Magyarországon piaci verseny, és ennek a problémának a megoldásában a minisztériumot is felelősség terheli.

Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a referencia ajánlatok kifejezetten hátrányosak más szolgáltatók számára és nem felelnek meg az európai uniós jogharmonizációnak sem. Példátlannak nevezte, hogy a liberalizáció során egy jelentős piaci szereplő számára a HDb döntése áremelést tett lehetővé. A vezérigazgató-helyettes szerint a Matáv magas profitjának egyetlen értelme az, hogy ebből finanszírozza anyavállalata, a Deutsche Telekom adósságait.

A vezérigazgató-helyettes ismertette, hogy az Európai Unióban a telefonhívások helyi végződtetési díja 0,5 és 0,9 eurócent között lehet. Hozzátette: ez Magyarországra nézve is kötelező akkor, ha csatlakozni akar az unióhoz.

A vitában elhangzott, hogy a Matáv összekapcsolási percdíja két-háromszorosa az EU-tagállamokban alkalmazott tarifáknak, és a teljes magyar összekapcsolási piacon legalább 4 milliárd forint plusz költséget jelent a helyi hozzáférési hiány árelemkénti alkalmazása.

Menyhárt Éva, a Matáv kormányzati kapcsolatok igazgatója elmondta, hogy esetükben a HDb objektív számok alapján fogadta el az árat. Hozzátette: az összes olyan érzet, hogy ezekkel az árakkal ebben a környezetben nem lehet versenyezni, ellentmond a tényeknek. A számok azt mutatják, hogy nem a valóságtól elrugaszkodott helyzet alakult ki az összekapcsolási díjak tekintetében.

Kifejtette: HDb döntései több esetben kifejezetten hátrányosak a Matávra nézve. Ezek között megemlítette a más szolgáltatók által a Matáv objektumaiba történő betelepülés esetén fizetendő díjakat, amelyek nem kedvezőek a társaság számára, és szerinte kifejezetten a versenyt segítik elő.

Menyhárt Éva elmondta, hogy az alternatív szolgáltatók állításával ellentétben az összekapcsolási referencia ajánlatban lévő átlagvégződtetési díjak nem magasabbak, hanem 7 százalékkal alacsonyabbak a korábban velük kötött kereskedelmi szerződésekben szereplőknél.

Az alternatív szolgáltatók a minisztériumtól azt várják, tegye lehetővé, hogy független könyvvizsgáló auditálja az összekapcsolási referencia ajánlatok árképzését, és az ehhez alapként szolgáló költségmodellt. A költségmodell legyen nyilvános, és a minisztérium egyebek mellett vizsgálja felül a hozzáférési hiányt differenciálatlan és indokolatlan automatikus alkalmazását.

(Az [origo]-t és az Üzleti Negyedet kiadó Axelero Rt. a Matáv-csoport tagja - a szerk.)

(MTI)

Ajánlat: