Kevesebbet nézzük a tévéreklámokat

Vágólapra másolva!
A múlt évben a hirdetők egyre inkább a kereskedelmi televíziókba tették át reklámjaikat a közszolgálati csatornákból - derült ki az AGB Hungary adataiból. Ezzel egy időben egyre csökkent a reklámok nézésére fordított idő is, hiszen míg 2000 első három negyedévében a nézők naponta átlagosan 14,9 percet töltöttek a hirdetések előtt, addig tavaly az első kilenc hónapban már csak 14,3 percet.
Vágólapra másolva!

A tavalyi év első háromnegyed évében összesen 1673,3 órában 233399 reklámot vetítettek a magyarországi televíziós csatornák. Ez annyit jelent, hogy naponta 855, átlagosan 25,8 másodperc hosszúságú hirdetés került adásba - derült ki az AGB Hungary felméréséből. Szeptemberig 4258 különféle reklámbejátszással lehetett találkozni, amelyet átlagosan több mint 50 alkalommal vetítettek le. A leggyakrabban élelmiszert, szépségápolási és szabadidős termékeket hirdettek a tévékben. Egy évvel korábban szintén az élelmiszerek és a szépségápolási cikkek vezették a ragsort, azonban mögöttük a háztartási termékek foglalták el a harmadik helyet.

Az előző évvel összehasonlítva úgy tűnik, hogy a tv-nézők valamivel kevesebb időt töltenek a reklámok előtt, ugyanis 2000 első kilenc hónapjában még napi 14,9 percnyi hirdetést néztek meg, és átlagosan napi 36,8 darab hirdetést láttak, míg a 2001-es adatok: 14,3 perc és 35,7 darab.

A múlt évi január-szeptember közötti időszakának listaáras (ezek az hirdetési ajánlatokban szereplő árak, amelyek nem azonosak a tényleges, kedvezményekkel csökkentett kiadásokkal) reklámköltés az összes médiumban 211,773 milliárd forintot tett ki, míg 2000-ben 118,185 milliárdot. Ebből a televíziók 57 százalékkal részesedtek. A tényleges reklámköltéseket tekintve a tv-s hirdetések aránya viszont mindössze 40 százalék körüli. A listaáras költést figyelembe véve a hirdetők költségvetésük 6,5 százalékát a közszolgálati tévékben, 93,5 százalékát a kereskedelmi csatornákon költötték el. A hirdetési spotok számát tekintve ez az arány 13,3 és 86,7 százalék. Egy évvel korábban a reklámozók még pénzük 8,6 százalékát költötték el a közszolgálati, 91,4 százalékát pedig a kereskedelmi tévéknél.

A hirdetések darabszámában az arány akkor 22, illetve 78 százalék volt. Vagyis a listaáras költések szerint a hirdetők egyre inkább a magáncégekhez vándorolnak, ugyanakkor a hirdetések számát nézve nagyobb a közszolgálati csatornák aránya.

Az összköltés kétharmadát a 25 legnagyobb hirdető adta, míg 2000-ben még csak 63,2 százalékos volt a részesedésük. Tavaly szeptemberig 259 hirdető 554 márkáját reklámozta. Egy évvel korábban ennél többen hirdettek, azaz 304 cég 699 márkáját.

Tavaly a Minimax reklámjai jelentek meg a legtöbbször, míg egy évvel korábban a nevének megismertetésére törekvő Union Biztosítóé. A Minimax vezető pozíciója azonban elég csalóka, mivel az új tv a legtöbbet saját csatornáján hirdette magát. A második helyen 2001-ben a Matáv, a harmadikon a Danone állt. Egy évvel korábban a Danone még a második legtöbbet reklámozott márkanév volt, és 2001-ben annak ellenére csúszott eggyel hátrább, hogy jóval többet hirdette magát.

A televíziós hirdetési piacot, illetve összehasonlíthatóságot az előző évvel néhány csatorna megszűnése, illetve újak megjelenése is jelentősen befolyásolta - hangsúlyozta összefoglalójában az AGB Hungary. A TV3 2000 februárjában befejezte a sugárzást, a Napkelte ezután átkerült az Magyar ATV-re, 2000 végén megjelent a Viasat3 és a Minimax, illetve 2001-ben a SATelit.

Vonczem Gabriella

(Magyar Hírlap)