Egyre több hazai cég tér át euróra

Vágólapra másolva!
Könnyen versenyképtelenné válhat a beszállító, ha partnere a külföldi vevőjével euróban köt üzletet, vele pedig forintban szerződik. Ma már azonban belföldi cégek is elszámolhatnak egymással euróban, a Videoton Holding Rt. például kifejezetten erre törekszik beszállítói körben. A szállodavállalatnak is fizetnek már így az utazási irodák, de a Danubius Rt. azonnal forintra váltja az eurót, a dollárt.
Vágólapra másolva!

A forinterősödés jó okot szolgáltat az üzleti élet szereplőinek arra, hogy egymás között belföldön is például euróban fizessenek áruért, szolgáltatásért. A jogszabályok ma már lehetővé teszik, hogy hazai cégek egymás között is euróban fizessenek, kössenek üzletet. Az iparban kevésbé, az idegenforgalomban, az ingatlanszektorban azonban már jóval inkább felkészülten fogadták az új lehetőséget, e két utóbbi ágazat cégei eddig is megkeresték a "kerülőutakat".

Az export-import esetében és az árszint fixálásánál tartja hasznosnak az euróban való elszámolást a Videoton Holding Rt. vezérigazgató-helyettese, Sinkó Ottó. Hozzátette: mivel a székesfehérvári nagyvállalat vevőinek jelentős része vámszabad területi jellegű cég, eleve indokolt az euróban való fizetés. Az is célja a Videotonnak, hogy devizában kössön megállapodásokat akár hazai partnereivel is úgy, hogy a fizetésre forintban kerül majd sor közöttük. Tavaly még "rázós" lett volna így elszámolni, a teljes liberalizáció következtében azonban most már szabályos az ilyen tranzakció is. Sinkó Ottó a napi gyakorlat példájaként említi: ha van egy élő megállapodásuk valamely külföldi partnerükkel, akkor a videotonosok elemzik a beszállítói kínálatot a megbízás teljesítése érdekében. Ha ráakadnak megfelelő hazai beszállítóra, de forintban állapodnának meg vele, akkor valamelyik fél könnyen versenyképtelenné válhat. Ám ha nem forintban szerződnek vele, nincs ilyen veszély. A vezérigazgató-helyettes a forint erős pozíciójára utalva hangsúlyozta: aki magyar hozzáadott értéket exportál, az a hozzáadott érték 10-12 százalékát elveszíti. A Videoton a belföldi ügyletek során az eurót mint árszínvonal-mérő eszközt is használja.

A Danubius Hotels Rt. árait tavaly márkában, dollárban és euróban határozta meg. Betegh Sándor vezérigazgató elmondta, most már sor kerülhetne arra, hogy a cégükkel kapcsolatban álló hazai utazási irodák minden további nélkül fizethetnek a szállodavállalatnak euróban is. Más kérdés, hogy a cég azonnal átváltja a pénzt forintra, tekintettel annak erősödésére, illetve arra, hogy a Danubius Rt. költségei általában forintban jelentkeznek.

Az ingatlanfejlesztési üzletággal is rendelkező Transelektro Rt. éppen mostanában készül egy jelentős budapesti építkezésre. A fővállalkozóval euróban szerződik és számol majd el a vállalat - tudta a Magyar Hírlap meg Sarlós Tibor ügyvezető igazgatótól. A hitelügyleteket is így intézik. A magyarázat egyszerű: a marzzsal együtt sem több az éves kamat 4 százaléknál, ám ha forintban szerződnének a bankkal, 15 százalék alatt nem úsznák meg.

Gergely László

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

EURO
(Az Üzleti Negyed melléklete)