Tovább nőtt az euróövezet inflációja

Vágólapra másolva!
Októberben 2,2 százalék volt az infláció az euróövezetben a szeptemberi 2,1 százalék után. A havi fogyasztói szintű drágulás októberben 0,1 százalékos volt az előzetes adatok szerint. A valutauniós jegybank (EKB) által meghatározott éves inflációs felső tűréshatár 2 százalék.
Vágólapra másolva!

Az Eurostat csütörtökön kiadott hivatalos becslése megegyezik a korábbi elemzői várakozásokkal. Az előzetes becsléshez a német és az olasz adatokat használják fel, s mindkét országban nőtt októberben az infláció.

A német statisztikai hivatal a hat legnagyobb német szövetségi tartomány adataiból képzett előrejelzés alapján 0,1 százalékos havi árindexcsökkenést és 1,2 százalékos 12 havi inflációt valószínűsített az ország egészére októberre. Szeptemberben 1 százalékos volt az infláció Németországban.

Olaszországban októberben 14 havi csúcsot döntött az infláció: az olasz statisztikai hivatal még nem végleges adatsora szerint ebben a hónapban 0,3 százalékkal nőtt havi és 2,7 százalékkal éves összevetésben a fogyasztói árindex az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságában.

Az EKB a várakozásnak megfelelően legutóbbi ülésén változatlanul hagyta kamatait, annak ellenére, hogy néhány térségi IMF-igazgató kamatcsökkentést tartana kívánatosnak. A bank legutóbb tavaly november 8-án hajtott végre 50 bázispontos kamatcsökkentést.

(MTI)

Ajánlat:

Eurostat

Korábban:

Változatlan infláció az euróövezetben
(2002. október 16.)