Szigorúbb feltételekkel veheti meg a Ruhrgast az E.ON

Vágólapra másolva!
A német kormány ismét megadja az engedélyt az E.ON energiatermelő- és szolgáltató vállalatnak a Ruhrgas megvásárlására, de lényegesen szigorúbb kikötésekkel, mint korábban, német kormányforrások szerint.
Vágólapra másolva!

A német kormány júliusban eredetileg azzal a feltétellel engedélyezte a Ruhrgas megvásárlását 10 milliárd euróért, hogy az E.ON a leginkább nyereséges végfelhasználói szolgáltatásban számos üzletrészt és szerződést elad, valamint megosztja gázvezeték-hálózatát a versenytársakkal.

A versenytársak és a fogyasztók képviselete azonban ellenezte a feltételeket, azzal, hogy azok nem elegendőek monopólium kialakulásának megakadályozására. Egy bírósági döntés végül eljárási hiányosságokra hivatkozva megsemmisítette a kormány határozatát.

A német kormány hivatalos közlése az ügyben csütörtökön várható. Egyébként a kormány támogatja a Ruhrgas bonyolult részvényesi szerkezetének feloldását az értékesítés révén. Ezen kívül, az E.ON-Ruhrgas egyesülést pénzügyileg életképesnek tartja, mivel az szerinte a külföldi piacokon is versenyképes gázszolgáltató vállalat létrejöttét segítené elő. A német gázellátás 80 százaléka behozatalból származik.

(MTI)

Ajánlat:

E.ON

Ruhrgas

Korábban:

Az E.On megveheti a Ruhrgast
(2002. július 4.)