Magánnyugdíjpénztár: ezermilliárdos kiesés

Látszólag nem nagy különbség az, hogy a magánnyugdíjpénztárba a bérük 6 vagy 8 százalékát fizetik azok tagjai. Tíz év alatt azonban - az indulástól, 1998-tól mért tizedik év végén - akár 1000 milliárd forinttal is kisebb lehet a pénztárak összesített vagyona ahhoz képest, amennyi pénz összegyűlhetett volna az eredeti befizetési terv szerint.

Amikor 1997-ben megszületett a magán-nyugdíjpénztári törvény, a jogalkotók lépcsőzetesen bevezetett 8 százalékos tagdíjjal számoltak. Az 1998-as 6 százalék után 1999-ben 7, majd 2000-től 8 százalék lett volna a tagdíj. A Fidesz-kormány előbb az 1999-es 7 százalékot húzta vissza 6-ra, majd végleg ezen a szinten fagyasztotta be a tagok befizetéseit.

Kétségtelen, hogy amennyivel több pénz folyik be a magánpénztárakba, éppen annyi hiányzik az állami nyugdíjpénztárból. Csakhogy: az egész nyugdíjreform kulcsa az volt, hogy egy nemzedékkel később legalább részben tőkefedezeti elven működjön a rendszer. Amikor a kormány visszavette a tagdíj mellett az állami garanciát is, továbbá megszüntette a pályakezdők kötelező magánpénztári tagságát - sőt a korábban belépett pályakezdők visszaléphetnek az állami rendszerbe -, természetszerűleg nagyon nagymértékben visszafogta a jövő nyugdíjrendszerének alapját jelentő pénztárakba beáramló pénzt.

A nyugdíjpénztárak vagyona az indulás évében 28,8 milliárd forintot tett ki. Egy évvel később, 1999-ben ez 89,8 milliárdra emelkedett, majd újabb egy év elteltével 175,6 milliárdot tett ki. A múlt év októberének végén 360 milliárd volt a közös vagyon, amelyből legalább 480 milliárd év végi állományra lehet következtetni. Ezekből a számokból rajzoltuk meg a grafikon alsó ágát. Ha marad a 8 százalékos tagdíj, akkor az időben előre haladva egyre szembetűnőbb a különbség. A pénztárak vagyonában az indulást követő tizedik évben (2007-ben) a különbség 1000 milliárd, két évvel később pedig már 2000 milliárd forint. A grafikon az eddigi növekedésből valószínűsíti a jövőbelit.

Mindenképpen hatalmas tőke halmozódik fel a pénztárakban, s persze az eredeti szabályok szerint még sokkal több is lenne. Vegyük például a Magyarországhoz hasonló helyzetben lévő - bár persze sokkal nagyobb - Lengyelországot, ahol ugyancsak végrehajtották a reformot, hogy több pillérre alapozzák a nyugdíjrendszert. Ott a kormányváltást követően nem nyúltak a sok év alatt kidolgozott rendszerhez, tehát igen gyorsan nőtt a pénztárakban kezelt vagyon.

Ma már több mint 3,5 milliárd dollár (980 milliárd forint) van a lengyel nyugdíjpénztárakban, s ez a tőke a varsói tőzsde szabadon forgó papírjainak (közkézhányad) 6 százalékát, az állampapírok 8 százalékát teszi ki. A gyors és várhatóan töretlen fejlődés nyomán 2005-re a lengyel magánnyugdíjpénztárak mintegy 20 milliárd dolláros (mai áron 5600 milliárd Ft) vagyontömeget halmoznak majd fel, és ezzel a becslések szerint a két fő pénzbefektetési terület (tőzsde és állampapírpiac) értékének a fele a pénztárak befektetéseitől függ majd. Ezért tartják azt a tőzsdei elemzők, hogy a varsói tőzsde óriási felívelés előtt áll a következő 4-5 évben.

Magyarországon viszont egyelőre csak kicsiny szerepet játszanak a magánpénztárak a pénzügyi befektetésekben. Köszönhetően a kormányzati visszatartásnak is. A beáramló pénz azért még így is szépen nő. Bár 2000 volt az első olyan év, amikor a létszám már csak a pályakezdőkkel növekedett, ennek ellenére a tagdíjbevétel 43 százalékkal emelkedett, pedig a tagság bővülése csak 6,3 százalékos volt. Ugyanez a tendencia még kirívóbb a múlt évben.

A hazai pénztárak 2,2 milliós tagsága 25 pénztár között oszlik meg, de a létszámnak 90, a vagyonnak pedig 88 százaléka a 12 banki-biztosítói pénztárakra jut. A tendenciák közül kiemelendő még, hogy amíg 1999-ben a tagdíjak 83,4 százaléka feküdt állampapírban, addig a múlt évben ez már csak 77 százalék volt.

A jövő nyugdíjrendszerének záloga, hogy mekkora tőke halmozódik fel, s ez a tőke milyen ütemben szaporodik a nyugdíjpénztárakban. Az átmenet ideje pedig - demográfiai okokból - sem korlátlan. Az egész világon latolgatják a szakértők és az államférfiak a következő 10 év talán legnagyobb társadalmi-gazdasági problémáját: 2010-re ugyanis nyugdíjba megy a háború után született nagy (baby boom) generáció.

A hatalmas létszámú, ma jövedelemtermelő képessége csúcsán dolgozó, 50-es éveiben járó réteg adó- és nyugdíjbefizetései akkor egy csapásra eltűnnek, és ezek az emberek megjelennek a másik oldalon mint nyugdíjasok. Állami nyugdíjrendszer ezt aligha képes elviselni, tehát a magánpénztárak szerepe óriási. Kérdés, hogy ha folytatódik az itthoni magánnyugdíjpénztárakba befolyó pénzek visszafogása, akkori tőkeállapotukkal képesek lesznek-e kielégíteni az igényeket?

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Az Üzleti Negyed nyugdíj-rovata

Korábban:

Negatív hozam a magánnyugdíj-kasszáknál
(2001. október 12.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből