USA: 1400 milliárd dolláros veszteség

Vágólapra másolva!
Az amerikai részvénytőzsde három legfontosabb mutatója az év második negyedévében 1400 milliárd dolláros árveszteséget mutatott, és egyelőre nincs trendfordulást kiváltó hír. Ez pedig jórészt meghatározza a világ többi tőzsdéjének mozgását is, hiszen még mindig a Wall Street az iránytű a nemzetközi részvénypiacon.
Vágólapra másolva!

Az önmagában még nem lenne katasztrofális, hogy az indexek zuhantak, a Nasdaq Composite 26,4, a legtöbb (500) vállalat papírjainak ármozgását mutató S&P 14,7 százalékot vesztett a félév végéig. Nagyobb baj az, hogy a sorozatos vállalati botrányok miatt a befektetők egyre kevésbé bíznak és hisznek a szakértőknek, és ehhez jön még a nehezen magára találó amerikai gazdaság. A sorozatos profitwarningok, a cégek egy jelentős részét, sőt egész szektorokat sújtó adósságválság, a tény, hogy egyre gyakrabban kérdőjeleződik meg a tőzsdei társaságok beszámolóinak valódisága, illetve a számos cég esetében fellépő komoly stratégiai problémák egyaránt nyomasztják a tőzsdéket.

A bizonytalanság sajnos nem ért véget, amit jól mutat, hogy egy New York Timesban megjelent felmérés szerint jelenleg az USA-ban jobban bíznak a politikusokban, mint a menedzserekben. A látványosabb gazdasági fellendülést az irányadó szereplők közül már többen is csak 2004-re várják, a létszámleépítések folyamatosak, számos iparág válsága a csúcspontjára ért.

A Portfólió elemzője szerint több esetben már fundamentális okok miatt is várható néhány vételi hullám, ugyanakkor nem szabad arról elfelejtkezni, hogy például az S&P főbb szektorindexei közül igen kevés tudott értékelhető teljesítményt nyújtani az elmúlt félévben. Bár a nem ciklikus fogyasztói javakat előállító, és a főleg az olajcégekkel fémjelzett energiaszektor növelni tudta értékét, ám a mérleg erőteljesen elbillent a rosszul teljesítő szektorok felé.A távközlés drámai teljesítményében igazából az a megdöbbentő, hogy óriási esést produkáltak a közszolgáltatók körébe sorolt regionális szolgáltatók is.

A Dow Jones csak 8,8 százalékot vesztett értékéből a félév alatt, és a 4 legjobban teljesítő tagja volt a Coca-Cola, a Procter &Gamble, a Boeing és a General Motors. Összességében a kilátások a harmadik negyedévben eltelt pár nap alatt sem javultak. Optimizmusra okot adó jelek kerestetnek, megtalálásukig a befektetők kivárnak.

Kecskeméti Judit

(Magyar Hírlap)