Vallott az Andersen könyvelő

Vágólapra másolva!
David Duncan, az Arthur Andersen könyvelője beismerő vallomást tett az igazságszolgáltatás akadályoztatása vádpontban a houstoni körzeti bíróságon. Duncan elismerte, hogy utasítást adott arra, hogy munkatársai "megváltoztassák, megsemmisítsék, megrongálják, illetve elrejtsék" azokat az információkat és iratokat, amelyek terhelőek lehetnek a csődbe jutott Enron energetikai óriás elleni nyomozásban -írja a BBC.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb kiszabható büntetés 10 évig terjedő szabadságvesztés, és 250 ezer dollár pénzbírság. Az ítélethozatal Augusztus 20-án lesz.

Az Andresen ügyvédje, Rusty Hardin szerint Duncan vallomása teljesen ellentmond eddigi álláspontjának. "Duncan úr hónapokon keresztül azt állította - idézi az ügyvédet a BBC - hogy nem volt szándékában bűncselekményt elkövetni."

Ezzel szemben, írja a BBC, Duncant az Andersen januárban elbocsátotta, mert gyanították, hogy ő rendelte el a több ezer dokumentum megsemmisítését. David Duncan az első kulcsfigura az Enron-ügyben, aki vallomást tett. Egy volt szövetségi ügyész szerint a beismerő vallomás hathatós fegyver a könyvvizsgáló cég ellen. A BBC által idézett szakértő úgy látja, hogy "ezzel megsemmisítő csapás mérhető az Andersenre."

A könyvvizsgáló cég pere május 6-án kezdődik.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Andersen

Enron

Korábban:

Beismerő vallomást tesz az Andersen könyvelője
(2002. április 9)