Csökken a külkereskedelem hiánya

Vágólapra másolva!
Az év első négy hónapjában a külkereskedelmi áruforgalom hiánya 1,049 milliárd euró volt, 294,2 millió euróval kevesebb, mint az előző év azonos időszakában - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. A jelentés szerint továbbra is érvényesül az a tendencia, hogy az export növekedési üteme értékben és volumenben egyaránt mintegy 2-3 százalékponttal meghaladja az importét.
Vágólapra másolva!

Az első négy hónapban az export értéke 11,872 milliárd euró volt, ami 8,7 százalékos éves bővülést jelent; az import értéke 12,921 milliárd eurót tett ki, 5,3 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Az áprilisi deficit 293,2 millió eurót tett ki, ami 68,9 millió euróval kevesebb a tavaly áprilisinál. A kivitel értéke 3,073 milliárd euró volt, ami 11,2 százalékos éves bővülést jelent, a behozatalé 3,366 milliárd eurót tett ki, ami 7,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

Az idei első négyhavi hiány forintban 255,6 milliárdot ért el, 2893,4 milliárdos kivitel és 3149 milliárd forintos behozatal mellett. Az export forintban számítva 0,4 százalékkal, az import 3,4 százalékkal csökkent éves szinten. A KSH jelentése szerint a külkereskedelmi forgalom volumene 5 százalék körüli forintárszint-csökkenés mellett exportban 4,5 százalékkal, importban 2,7 százalékkal nőtt.

A kivitelben legnagyobb forgalmi súlyt képviselő gépek és szállítóeszközök volumene nem változott, az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoport exportja 10 százalékkal bővült egy év alatt. A feldolgozott termékek 15 százalékos volumennövekedése jelentős mértékben a világpiacra néhány hónapja nagy sikerrel bevezetett videojáték Magyarországról történő exportjának tudható be - áll a KSH jelentésében.

A behozatal értékének felét adó gépek és szállítóeszközök, és az import több mint egyharmadát kitevő feldolgozott termékek volumene egyaránt 2 százalékkal bővült.

A fejlett országokba irányuló kivitel értéke az első négy hónapban 2410 milliárd, az onnan származó behozatalé pedig 2116 milliárd forint volt. A közép- és kelet-európai országokba az export 374 milliárd forintot tett ki, az onnan származó import 478 milliárd forint értékű volt. A kivitel volumene 6, a behozatalé 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

(MTI)

Ajánlat:

KSH