Carlsberg: növekvő várakozások 2002-re

Vágólapra másolva!
A dán Carlsberg sörgyártó szerdán a várakozásokat meghaladó nagyságú, 439 millió dán koronás működési nyereséget jelentett. A társaság nettó profitja 268 millió koronáról 62 millióra csökkent, amit egy tavaly elő negyedévi eladásból származó egyszeri, 518 millió koronás bevétel okozott. A dán cég eladásai 21 százalékkal nőttek az év első három hónapjában, amelyből 1,6 milliárd koronát tett ki a kelet-európai eladásokból származó bevétel. A cég növelte az idei évre vonatkozó várakozásait.
Vágólapra másolva!

A Nyugat-Európában még nem általános fogyasztói jókedv egyik jeleként a dán Carlsberg sörgyár szerdán 439 millió dán koronás - 54 millió dolláros - működési nyereséget jelentett az első negyedévről: ez több mint háromszorosa a tavalyi első negyedévi 144 millió koronás eredménynek.

Az elemzők korábban 238 millió koronás működési nyereséget valószínűsítettek, így az ezt jóval meghaladó tényleges adat miatt hét havi csúcsát érte el a Carlsberg részvények árfolyama. A vállalatnál elsősorban a jobb nyugat- és kelet-európai értékesítéssel magyarázták a sikert. Nyugat-Európában a működési nyereség több mint négyszeresére, 139 millió koronára, Kelet-Európában pedig 46 százalékkal 175 millió koronára nőtt.

A szerdán kiadott előrejelzés szerint az idén 15 százalékkal több működési profitot várnak a tavalyinál. A korábbi előrejelzésben 10-12 százalékos reménység szerepelt. A vállalat tavalyi működési nyeresége 3,3 milliárd dán korona volt.

A vállalat bevétele 7,572 milliárd koronára nőtt 6,969 milliárdról. A tiszta nyereség 62 millió koronára csökkent 268 millióról, de a tavalyi első negyedévi nettó eredményt 518 millió koronás egyszeri bevétel gyarapította, egy thaiföldi részesedés év eleji eladásából.

A Carlsberg eladásai 21 százalékkal nőttek az év első három hónapjában, ebből a kelet-európai értékesítés 1,6 milliárd koronára, a nyugat-európai pedig 5,6 milliárd koronára nőtt főként a dániai, svédországi, és nagy-britanniai forgalomnak köszönhetően.

Közölték azt is, hogy a Carlsberg 50 százalékos tulajdonában lévő Baltic Beverages Holding 50 millió dollárért új serfőzdét épít Kijevben, tovább erősítendő a kelet-európai piaci pozíciót. A Baltic Beverages Holdingnak eddig tíz üzeme van a volt szovjet köztársaságokban. A legnagyobb európai sörgyártó, a holland Heineken is megvetette lábát Oroszországban, a Bravo Interantional sörgyártó februári akvizíciójával.

A Carlsberg részvényeinek árfolyama szerda reggel 390 korona volt a koppenhágai értéktőzsdén, 35 koronával, közel 10 százalékkal drágább a keddi zárónál. A tőzsde irányadó KFX mutatója közben 0,8 százalékkal javult.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Carlsberg