Eladják az állami tulajdonú földeket

Vágólapra másolva!
Az állami tulajdonban lévő földeket versenytárgyalás formájában azonnal értékesítik - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kabinet keddi ülése után. Az intézkedés célja a kormányfő szerint a földhiány enyhítése. Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a kormány nem kíván lehetőséget adni a következő kabinetnek arra, hogy jogi személyeknek juttasson termőföldet. Az intézkedés célja a Fidesz klientúrájának földhöz juttatása - reagált a kormány döntésére Németh Imre, az MSZP agrárminiszter-jelöltje.
Vágólapra másolva!

Jelenleg a földhiány a mezőgazdaság legfontosabb kérdése, és az Állami Földalap nagy területeket birtokol, ezért a kormány keddi ülésén úgy döntött, hogy ezekre a földekre azonnali hatállyal versenytárgyalást hirdetnek - közölte Orbán Viktor. A kabinet célja a családi gazdaságok és a helyben lakó gazdák termőföldhöz juttatása - tette hozzá a miniszterelnök.

Összesen több százezer hektárnyi területről van szó, melyek nagy része korábban megkötött haszonbérleti szerződésekkel terhelt, de döntés értelmében ezzel együtt bocsátják versenytárgyalásra őket. A miniszterelnök közölte: a versenytárgyalások lebonyolításának részleteit a Földtörvény rögzíti.

A miniszterelnök elmondta, hogy bár az MSZP és az SZDSZ vezetői többször felszólították a kormányt, hogy ügyvezető kabinetként tevékenykedjen, a Fidesz vezette jelenlegi kormány nem akarja megadni az esélyt a következő kabinetnek arra, hogy jogi személyeknek juttasson földet. Korábbi nyilatkozatokkal ellentétben Orbán Viktor kijelentette: nem biztos, hogy a kormány visszavonja valamennyi, az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatát, így a külső üzletrészekről szóló indítványt is a parlament elé terjesztik.

A miniszterelnök bejelentése megdöbbentő; az intézkedés célja a Fidesz klientúrájának földhöz juttatása - reagált a kormány döntésére Németh Imre, az MSZP agrárminiszter-jelöltje. Hozzátette: a bejelentés nyomán érthető, hogy miért késlelteti a Fidesz a választások hivatalos eredményének kihirdetését. A politikus szerint ugyanis a vezető kormánypártnak időt kell biztosítania az intézkedés végrehajtására. Németh szerint egyértelművé vált az is, hogy miért volt szükség a "feudális" Állami Földalap létrehozására és működésének áttekinthetetlen szabályozására. A szocialista miniszterjelölt felszólította a távozó kormányt, hogy ne hajtsa végre az intézkedést, és tisztességesen távozzon a hatalomból.

A kabinet határozott arról is, hogy a májusi végleges döntésig a gyümölcstermelőknek hektáronként 30 ezer forintos kártérítést fizetnek a fagykár enyhítésére.

A Mol gázüzletágával kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: továbbra is lát esélyt az üzletág államosítására.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Termőföldre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti jog
(az Üzleti Negyed összeállítása)

Korábban:

Harmincmilliárdos adókiesés a külföldi zsebszerződések miatt
(2002. február 27.)

Árrobbanás a hazai földpiacon
(2002. február 25.)