Az éves előirányzat felénél tart az államháztartás hiánya

Vágólapra másolva!
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya március végéig 242,7 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 48 százaléka - derült ki a Pénzügyminisztérium első negyedévről készített összegzéséből. Tavaly az első negyedévben az államháztartás 58,7 milliárd forint deficittel zárt.
Vágólapra másolva!

A központi költségvetés ez évi első negyedéves hiánya 186,9 milliárd forint volt, ami az éves előirányzat 38,4 százaléka. Tavaly az első negyedévben a központi költségvetésben 35,2 milliárd forintos hiány alakult ki.

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: 1998 első negyedévében az államháztartás hiánya 192 milliárd forint volt, ami az akkori éves előirányzat 43 százalékát tette ki, akkor a központi költségvetésben az első negyedévben a hiány az éves előirányzat 41,5 százaléka volt, míg az idén csupán 38,4 százalékát mutatta. A pénzügyminiszter szerint, akárcsak 1998-ban, idén sincs szükség bármilyen változtatásra a már elfogadott költségvetési számokban.

Az első negyedévben több egyszeri kiadás növelte meg az államháztartás hiányát. Így a múlt év decemberében elfogadott döntés alapján az idén 36 milliárd forintot utaltak át a Magyar Fejlesztési Banknak a Nemzeti Színház teljes beruházási előirányzatát kifizették 10,2 milliárd forint összegben, és márciusban döntés született az egyházak támogatásának 4 milliárd forintos egyszeri átutalásáról. Ezen felül mintegy 30 milliárd forint áthúzódó hatás, ami a kormány decemberi határozatából adódik, valamint körülbelül 20 milliárd forint a társadalombiztosítás előfinanszírozása.

(MTI)

Ajánlat:

Pénzügyminisztérium