A gazdasági növekedést nem befolyásolja a kormányváltás

Vágólapra másolva!
A következő hónapokban az államháztartási és a monetáris politikában számíthatunk jelentősebb hangsúlyváltásra - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke. Az uniós tárgyalásokon lényegi változásokra nem számítunk, a cél a csatlakozási tárgyalások gyors lezárása, hogy Magyarország 2004-re már taggá váljon - fogalmazott Inotai András, az MTA Világgazdaság-kutató Intézetének igazgatója.
Vágólapra másolva!

A gazdaság növekedését csak kis részben befolyásolja a gazdaságpolitika várható hangsúlyváltása, azt a nemzetközi konjunktúra mozgatja elsősorban - állította Vértes András. Az államháztartási folyamatok az elmúlt években összekuszálódtak, e területen a leendő kormány gazdaságpolitikusai az átláthatóság jelentős növelését ígérték. Az EU módszertana szerint mért államháztartási hiány már tavaly is meghaladta a GDP 5 százalékát, ez idén sem lesz másként. A szocialisták választási ígéretei szerint még az idén jelentősen növelik a pedagógusok és az egészségügyi alkalmazottak bérét, növelik a családi támogatásokat: e kiadások jelentős része a jövő évi hiányt növelik. A leendő kormány legfontosabb attrakciója az lesz, hogy az ígéreteket úgy teljesítsék, hogy azok összhangba kerüljenek a makrogazdasági lehetőségekkel.

A monetáris politikában is a hangsúlyváltásra számíthatunk: a jövőben nem folytatódik a forint nominális felértékelődése, a korábbi nyilatkozatokból világosan kiderül, hogy a nemzeti fizetőeszközt csak a hazai és az EU-s inflációs különbség erejéig engedik erősíteni a szocialisták. A várható felértékelődés és a bejelentett adócsökkentés a gazdaság növekedését serkenti, ám a húzóerőt továbbra is a nemzetközi konjunktúra alapozza meg. A szocialisták uniós kapcsolatai közismerten jók, így a csatlakozási tárgyalásokon reális kompromisszumokra van lehetőség a még nyitott agrárkérdésekben, az uniós támogatások mértékéről - mondta Vértes.

Az uniós tárgyalásokon lényegi változásokra nem számítunk, a cél a csatlakozási tárgyalások gyors lezárása, hogy Magyarország 2004-re már taggá váljon - nyilatkozott Inotai András, az MTA Világgazdaság-kutató Intézetének igazgatója. Enélkül hazánk kimaradna az unió reformjának előkészítő munkálataiból csakúgy, mint a 2007-es költségvetési fordulót megalapozó tárgyalásokból, ami komoly hátrányt jelentene az országnak, emiatt az EU-csatlakozás aktuálisabb, mint bármikor. A csatlakozásig azonban fontos reformlépések várnak Magyarországra: elengedhetetlen az egészségügy, az oktatás, valamint az adórendszer reformja, legalábbis azok megkezdése.

Meg kell várnunk a következő hónapokat, míg kikristályosodik a leendő kormány gazdaságpolitikája, és letisztulnak a választási ígéretek - mondta Köves András, a Kopint-Datorg Piackutató Rt. vezérigazgató-helyettese. Tartjuk legutóbbi jelentésünk főbb megállapítását, mely szerint jelentősebb költségvetési kiigazításra nincs szükség, de a korrekciók elengedhetetlenek. Az államháztartás átláthatóságának a javítása elkerülhetetlen, erre ígéret is született a választási viták során. A választási eredmények jelentősen nem befolyásolják a növekedési kilátásokat, az idén a gazdaság 3-3,5 százalékkal nőhet, a viszonylag magas ütemben gyarapodó belföldi felhasználás miatt a külső egyensúlyi mutatók romlására számítunk - fűzte hozzá a Kopint-Datorg vezérigazgató-helyettese.

Papp Zsolt

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Makro
(az Üzleti Negyed rovata)