Rakétavásárlásért pécsi beruházást ajánl a fegyvergyártó

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Több, a pécsi ipari parkban, illetve a pogányi repülőtéren megvalósuló beruházásba kíván bekapcsolódni az amerikai Raytheon fegyvergyártó cég - tudta meg a NAPI Gazdaság. A svéd Gripenekhez fegyvereket szállító társaság az ellentételezés keretében a beszállítói háttér magyarországi megteremtésétől sem zárkózik el. A rakétavásárlás legkevesebb 20-24 milliárd forintba kerülhet.

A lap értesülése szerint egyre biztosabbnak látszik, hogy az új vadászgépek légi fegyverzete egy része az amerikai gyártótól származik majd, azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy a magyar kormány honnan szerzi majd be a földi célpontok ellen bevethető fegyvereket.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Túlértékelt a Gripen-program
(2002. március 14.)