Átmenetileg szünetel a külföldi utasok áfa-visszatérítése

Vágólapra másolva!
Az április 1-jétől változó jogszabály szerint a kereskedő köteles visszaadni a külföldieknek a vásárolt áru általános forgalmi adóját, ám ez még a nagy áruházaknak is nehézségeket okozott. A nyomtatványboltokban nem lehet nyomtatványt kapni, csak a postán. A két áfa-visszatérítésre szakosodott cég még szünetelteti tevékenységét.
Vágólapra másolva!

A külföldi utasok áfa-visszatérítése Magyarországon átmenetileg szünetel - tudta meg a Magyar Hírlap. Még az olyan nagy áruházak, mint az Auchan és a Tesco sem fejezték be a felkészülést. Mindkettő maga vállalja a visszatérítést, és nekik is jelentős pluszterheket jelent az új kötelezettség - mondták el lapunknak. A ma is túlterhelt vevőszolgálatok végzik majd a külföldiek által vásárolt áruk áfájának visszatérítését és az ezzel járó adminisztrációt. A dolgozók felkészítése, továbbképzése még tart. A 21 hipermarkettel rendelkező Tescónál arra számítanak, hogy egy-két hónap múlva szaporodik meg a dolguk, amikor a korábban árut vásárló külföldiek újra Magyarországra jönnek.

Az utasok számára sem lesz könnyű feladat visszaszerezni a szabályok szerint nekik járó pénzt, rá kell szánniuk egy kis időt. Auchan belső szabályzatot dolgozott ki, amely szerint akkor téríti vissza az áfát, ha az utas igazolja, hogy jogosult arra. Ehhez le kell adnia a vámhivatal pecsétjével ellátott számlát (az áruház azt is elfogadja, ha a budapesti vámhivatal igazolta azt), és visszahozza a kereskedő által kitöltött áfa-visszatérítő lapot - mondta a Magyar Hírlapnak Sőrés András könyvelési igazgató. Fontos, hogy mind a kettőn rajta legyen a vámpecsét. Ez utóbbi alapján kapja ugyanis vissza a társaság a forgalmi adót az APEH-től. Az is megoldás persze, ha a külföldi a határon pecsételteti le a számlát a vámossal, és a következő utazáskor kéri vissza a kereskedőtől az adót.

Az Auchan a nagyadózók közé tartozik, havi gyakorisággal vallja be az áfát, tehát rontja a likviditását, ha megelőlegezi az utasnak a forgalmi adót. Az külföldieket egyébként a kereskedőknek kell tájékoztatni a megváltozott szabályokról. A boltban jól látható helyen, négynyelvű - angol, orosz, német és magyar - írásos tájékoztatót kell kifüggeszteni.

Az Auchan amellett, hogy maga téríti vissza az áfát, megbízta az egyik - erre szakosodott - szolgáltató céget, a Global Refundot is, amelynek minden határátkelőnél van képviselete. A Global március 18-ától szünetelteti a tevékenységet, de a cég reményei szerint néhány nap múlva újra folytatja. Mint megtudtuk, az adóhivatal úgy döntött: nem tagadja meg tovább a társaság áfa-igényének kifizetését. Az APEH és a cég 2 milliárd forintos áfa-visszaigénylés miatt pereskedik, a hivatal egymilliárd forintos büntetést is kirótt, és megtagadta a visszatérítést.

A korábban APEH-engedéllyel működő, áfa-visszatérítésre szakosodott 350 cég közül csak kettő vállalja, hogy a megváltozott körülmények között is visszatéríti a külföldiek vásárlásai után az áfát. Ők is csak azoknak a kereskedőknek a számláit fogadják el, amelyekkel szerződtek. Jelenleg szerződési dömping van - tudta meg a Magyar Hírlap a két cégnél - a külföldieknek tehát heteket is várniuk kell, amíg megkapják áfáikat.

A kisebb kereskedő cégek többsége azt mondja: inkább nem adnak el külföldinek árut, ha nekik kell visszatéríteni az áfát.

Új nyomtatványok a jövő héttől a postákon

A nyomtatványboltokban nem vásárolhatók meg a külföldi utasok áfa-visszatérítéséhez szükséges nyomtatványok - értesült a Magyar Hírlap. Mint a lap beszámolt róla, április 1-jétől a megváltozott jogszabály miatt új nyomtatványokat kell kitölteni. A nagykereskedőket a Magyar Posta, a kizárólagos forgalmazó úgy tájékoztatta, hogy csak a jövő héttől tudja kiszolgálni őket. Ez tehát annyit jelent, hogy a boltokban legkorábban ezután lehet megvenni a nyomtatványokat. Az üzletekben és a nagykereskedőknél azonban már most is inkább az új változatot keresik. A régi nyomtatványokat egyébként szeptember 30-áig lehet használni, és az internetről is letölthető - válaszolta az APEH.

Nagy Ildikó

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Adó
(Az Üzleti Negyed rovata)

2002. április 9. 07:51