Ugrásszerűen nőhet a lakáshitelek állománya

Vágólapra másolva!
A tavalyi 1,57 milliárd forint után becslések szerint 40-50 milliárd forintnyi lakáshitelt helyezhetnek ki a hazai lakás-takarékpénztárak. Bár ez is csak mintegy egyharmada a jelzálogbankok idén várható kihelyezéseinek, a kasszák így is komoly szereplővé válhatnak a lakáshitelezési piacon - írja szerdai számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A lejárt futamidejű szerződéseknél az előtakarékoskodók mintegy 70 százaléka igényelte a kölcsönt betétjei mellé - derül ki a piaci adatokból. A hitelszerződések száma akár 90 ezerre is nőhet 2002-ben.

A kasszák szerint a tavaszi ingatlanfejlesztések beindultával ugrásszerűen megnőtt a kölcsönkérelmek száma. Eközben az előtakarékossági szerződések számának felfutását jelzi, hogy az állam a 2000. évi 5,1 milliárd után tavaly már 6,5 milliárd forint támogatást fizetett ki a lakástakarék-ügyfelek támogatására.

(MTI)

Ajánló:

Lakáshitel 2002

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből