Nem javulnak a vállalati várakozások

Vágólapra másolva!
Nem változott februárban a száz legnagyobb magyarországi vállalat várakozásait tükröző TOP-100 konjunktúraindex, értéke az előző hónappal megegyezően 52 százalék volt - közölte az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet.
Vágólapra másolva!

Az összesítés szerint a magyar export több mint háromnegyedét bonyolító cégek nagyfokú optimizmussal nyilatkoztak februárban az ország gazdasági kilátásairól, ahogyan saját vállalkozásuk rövid távú esélyeiről is. Az előző hónaphoz képest nőtt az emelkedő bel- és külföldi kereslettel számoló cégek aránya, és javult a beruházási hajlandóság is.

A TOP-100-ba tartozó, jórészt külföldi érdekeltségű nagyvállalatok ez évi üzleti terveit komoly mértékben meghatározza a világgazdasági fellendülés bekövetkezésének időpontja. A várakozások szerint a nyár közepétől már növekedő amerikai gazdaság az év utolsó harmadában kedvező feltételeket teremthet főbb külpiacaik felvevőképességének bővüléséhez.

A gazdasági környezet megítélésében ugyanakkor érezhetően nő a bizonytalanság, döntően a külgazdasági folyamatok és a belpolitikai események miatt. Februárban 43 százalékról 36 százalékra csökkent a stabilitást, 15 százalékról 30 százalékra emelkedett a növekvő bizonytalanságot megjelölők aránya.

Februárban a cégek 63 százaléka reális lehetőségnek tartja a termelésbővítést, míg egy hónappal korábban, januárban csak 55 százalékuk vélekedett így. Az év első felében növekvő belföldi kereslettel számol a cégek 34 százaléka, a januári 29 százalék után.

A külföldi kereslet élénkülését prognosztizálja a vállalatok 22 százaléka, ami a januári várakozásoknál 7 százalékponttal magasabb érték. Stabilitást a korábbi 44 százalékkal szemben februárban 53 százalékuk feltételez. A belföldi értékesítés megítélése több hónapja alapvetően nem változik: javulást a cégek 23, romlást 24 százaléka feltételez februárban.

A külföldi értékesítés kedvezőbb lehetőségével a cégek 15 százaléka számol, az exportpiacok további szűkülését 26 százalékuk feltételezi, az előző havi 35 százalékos aránnyal szemben. A cégek legtöbbje - 59 százaléka - még egy fél évig tartó változatlanságra, a fordulat későbbi bekövetkezésére adta a voksát.

Februárban - az eltelt fél évben először - az 50 százalékos határ fölé emelkedett a pozitív beruházási szándékot jelző vállalkozások köre. A nagyvállalatok 2002 első félévében az infláció további érezhető csökkenésével számolnak. A fogyasztói árak éves szintű emelkedését 2002-ben 19 százalékuk 7 százalékra várja. Ennél alacsonyabb, de 5 százaléknál magasabb drágulást 39 százalékuk feltételez.

A 2002. decemberi (12 havi) infláció várható átlagos értékét a vállalkozások több mint fele, 54 százaléka az 5,0-6,0 százalékos sávon belül feltételezi. A februári - az előző hónaphoz mért - fogyasztói áremelkedést a nagyvállalatok 60 százaléka az 1,0-2,0 százalékos sávon belül várja.

A TOP-100 nagyvállalati kör értékesítési árait 2002-ben éves szinten átlagosan 5,1 százalékkal kívánja emelni. A cégek 15 százaléka csökkenteni fogja, illetve nem változtatja árait, 61 százalékuk 6 százalékosnál mérsékeltebb, 24 százaléka ezt meghaladó saját hatáskörű áremelést tervez.

(MTI)

Korábban:

Kétségek a konjunktúraelemzések körül
(2002. február 7.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből